A munkahelyi szundítás sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk, derül ki a Plushbeds ezer amerikait vizsgáló kutatásából – írja a CNBC. Noha a munkahelyi alvás felelőtlennek tűnik, a kutatásból kitűnik, hogy akár pozitív hatásai is lehetnek.

Az eredmények szerint háromból ketten ismerték el, hogy szunyókáltak már a munkahelyükön, ám minél fiatalabb valaki, ez annál gyakoribb. A Z generációba tartozó válaszadók 80 százaléka jelezte, hogy aludt már a munkahelyén, míg a milleniumi generációból 70 százalék tett így.

Fotó: Shutterstock

A szundítók azt mondták, egy gyors alvás segíti a produktivitást és a kreativitást. Az előbbihez az ideális 20-30 perc, az utóbbihoz 10-20 perc is elég. Az igazán profik mindezt kávéval kombinálják. Az angol szundítás és a capuccino összevonásából megalkotott napuccinó csodákra képes, hiszen a gyors pihenés végén felébredő dolgozó egyből a kávé hatása alatt áll.

A kutatás szerint a rendszeresen munkahelyen alvóknak akár igazuk is lehet, közülük többen dolgoztak menedzseri pozícióban és nagyobb valószínűséggel léptették elő őket az elmúlt év során. A szundítók 55 százaléka dolgozott menedzserként, szemben a nem szundítók 41 százalékával és 53 százalékukat léptették elő az elmúlt évben, míg a pihenést otthonra tartogatóknak csak a 35 százaléka.

Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy a pénzért folytatott versenyben már lemaradtak a munkahelyen sziesztázók, így feleakkora arányban kerestek évi 100 ezer dollárt, mint éber társaik. Igaz, utóbbiak is észleltek alvással kapcsolatos problémákat, például álmosságot, fáradtságot munkahelyükön.

A kutatás idézi a Sleep.org márciusi kutatását is, mely szerint 

az amerikaiak 70 százaléka nem alszik eleget, 

magyarázatot adva a munkahelyi, délutáni szunya iránti igényre. Ezért sok dolgozó szerint itt az ideje a munkahelyi szunyókálás destigmatizálására. Szidalmazás helyett inkább bátorítani kéne a gyakorlatot és integrálni a munkahelyre, akár alvószobák kialakításával.