Nemzetközi gazdaság

Lassítja a globális növekedést és pörgeti az inflációt az ukrán konfliktus

Célzott kiadásnövelést javasol az OECD az ukrajnai konfliktus negatív világgazdasági hatásainak kivédésére.

Az ukrán válság több mint egy százalékpontot lefaraghat a világgazdaság idei növekedéséből, az inflációt pedig 2,5 százalékponttal megemelheti – figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely válaszképpen célzott kiadásnövelésre szólította fel a kormányokat. A szervezet szerint a felére csökkentheti a háború gazdasági hatásait az jelentős növekedése nélkül, ha a tagállamok a 0,5 százalékának megfelelő összeggel megnövelt állami kiadásokat fordítanak a megfelelő célokra.
Mivel Európa nagymértékben függ az orosz energiaimporttól, 

az ukrajnai háború negatív hatása az eurózónára elérheti akár az 1,4 százalékot is,

míg az amerikainál ez az arány mindössze 0,9 százalékos lesz az OECD becslése szerint. 

Fotó: Marc Dufresne / Getty Images

Oroszország és Ukrajna együtt ugyan csak a globális GDP két százalékát adja, az energetikai és nyersanyagpiacra ennél sokkal nagyobb a hatásuk, mivel olyan alapanyagok jelentős termelői, amelyeket mindenféle árucikk előállítására használnak, az autók katalizátorától kezdve a műtrágyáig. Mivel az energia- és nyersanyagárak emelkedése újabb nyomást gyakorol a már amúgy is magas inflációra, az OECD szerint a központi bankoknak a monetáris politika normalizálására kell összpontosítaniuk, 

bár a lassabb ütem indokolt lenne azokban az országokban, ahol a háború gazdasági következményei a legsúlyosabbak. 

A központi bankoknak készen kell állniuk arra, hogy szükség esetén beavatkozzanak a pénzügyi piacok működésének fenntartása érdekében, ha nagyobb stresszhelyzet alakul ki.

A megugró energia- és élelmiszerárak miatt számos kormány segélyeket nyújtott a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, egyesek pedig árkorlátozást vezettek be, vagy csökkentették a díjakat és adókat. Az OECD szerint azonban a kormányoknak ügyelniük kell arra, hogy az ilyen intézkedések átmeneti jellegűek és célzottak legyenek, és azt javasolta, hogy egyesek fontolóra vehetnék, hogy a többletkiadásokat a váratlan nyereségek megadóztatásával finanszírozzák.

 

háború OECD jelentés Világgazdaság ukrán konfliktus
Kapcsolódó cikkek