Fotó: DALE DE LA REY / AFP

A japán pénzügyi szolgáltatóóriás, a Nomura Holdings jelentésében megállapította, hogy a kínai jegybank éves irányadó betéti kamata csak kismértékben haladja meg a fogyasztói árak emelkedésének ütemét, ami tovább csökkenti a bankbetétek relatív értékét. Nemzetközi szinten pedig a magasabb amerikai kamatlábak mérséklik a tízéves amerikai államkincstári referenciahozam és kínai közötti különbséget, aláásva a kínai kötvények vonzerejét. A tízéves kínai államkötvény hozama 12 év után hétfőn először esett az Egyesült Államok hozama alá, miközben korábban a kínai kötvényhozam 100-200 bázispontos prémiummal forgott az ugyanolyan amerikai eszközével szemben.

Úgy gondoljuk, hogy Peking még áprilisban tudja csökkenteni a kamatot, mielőtt lépne a Federal Reserve– mondta Bruce Pang, a China Renaissance kutatási vezetője. Hozzátette, hogy a befektetők egyre inkább követelik a jegybank kamatvisszavágását és likviditásbővítését. Az Államtanács múlt heti ülésén Li Ko-csiang miniszterelnök be is jelentette, hogy szükség esetén megteszik a megfelelő lépéseket.

A termelői árindex márciusban magasabb volt a vártnál, 7,9 százalék helyett 8,3 százalékon állt, ugyanakkor mérséklést mutatott a februári 8,8 százalékhoz képest. Emellett a fogyasztói árindex 1,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, szemben a februári 0,9 százalékos növekedéssel. A Wind adatszolgáltató szerint 24,1 százalékkal nőttek az üzemanyagárak, amihez hozzájárult az ukrajnai háború kitörése óta megugrott olajár. Az élelmiszerárak is az egekben voltak, a sertéshús 41,4 százalékkal drágult, a zöldségfélék ára pedig 17,2 százalékkal emelkedett éves szinten. Ráadásul áprilisban 2 százalék fölé nőhet tovább az „mivel a sanghaji zárlat miatt a kínai háztartások élelmiszert és egyéb szükségleti cikkeket halmoztak fel” – mondták a Nomura elemzői.

Fotó: Qilai Shen / Bloomberg via Getty Images

Zuhanni kezdtek az anyaországi és a hongkongi tőzsdék is az inflációs adat miatt.A legnagyobb szárazföldi tőzsdén jegyzett részvényeket követő CSI 300 Index 3,09 százalékkal esett, a sanghaji részvénytőzsde 2,61 százalékkal, a sencseni pedig 3,671 százalékkal csökkent. A hongkongi Hang Seng Index 3,03 százalékos mínuszban zárt. A Citi elemzői arra számítanak, hogy a PBoC már ebben a hónapban csökkentheti legalább az irányadó kamatlábat vagy a kötelező tartalékráta mértékét, mivel monetáris lazítást igényel az elhúzódó omikron-hullám.

Berobbantak az árak Amerikában, 80-as évek óta nem látott szinten az infláció

Az Egyesült Államok éves inflációja 2022 márciusában 8,5 százalékra gyorsult a februári 7,9 százalékról, ami 1981 decembere óta a legnagyobb növekedés. Mindeközben az energiaindex 32 százalékkal, valamint az élelmiszerindex 8,8 százalékkal nőtt, ami az 1981 májusával végződő időszak óta a legnagyobb 12 hónapos növekedés. A fogyasztói árak havi alapon 1,2 százalékkal emelkedtek, ami a legnagyobb ugrás 2005 szeptembere óta, és az előrejelzéseknek megfelelően a lakhatási, az energia és az élelmiszerárak voltak a fő mozgatórugók. Az előzetesen vártnál kedvezőtlenebb adat némileg meglepte az elemzőket, de figyelmeztettek: a csúcsát valószínűleg majd csak áprilisban éri el az infláció.

A tartósan magas olaj- és nyersanyagárak miatt felfelé kellett módosítanunk az év végi és az egész évre vonatkozó prognózisunkat is: a negyedik negyedévre átlagosan 5 százalék körüli inflációt várunk az Egyesült Államokban, a korábbi 3,5 százalék után. Egész évre 6,9 százalékos átlagos pénzromlással számolunk a korábbi 5 százalék helyett– mondta Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.