Az orosz-ukrán háború kitörése óta alig van napraforgóolaj a német szupermarketekben, a Schleswig-Holstein tartományában található Lidl-üzletekben például már csak a felnőtt vásárlók vehetnek étolajat – számolt be a Merkur

A Lidl-szupermarketlánc azon kísérletezik, hogy 

a rendelkezésre álló étolaj készletet a lehető legegyenletesebben ossza szét a vásárlói között. Annak érdekében, hogy minden család csak két üveg olajat vegyen, a cég korhatárt vezetett be: a napraforgóolajat csak a tizennyolc év felettieknek árulják.

étolaj
Fotó: Shutterstock

A német hírportál szerint már nem újdonság, ha a szupermarketekben üres polcokkal találkozik az ember, először a vécépapír, majd a gyorstesztek hiánya volt jelen az országban a koronavírus-járvány idején, ma már a háborús konfliktus miatt a napraforgóolaj lett az új hiánycikk, mivel

Ukrajna a világ egyik legnagyobb előállítója az étolajnak.

A szupermarketek már korábban olyan üzleti stratégiákon dolgoztak ki, amelyekkel az emberek vásárlási szokásait befolyásolhatják: az Aldi például az étolajos polcait azzal a felhívással látták el, hogy az vásárlók csak szükség esetén vegyenek étolajat, és ne csupán felhalmozás céljából vásároljanak. 

A Lidl intézkedését nagy felháborodást váltott ki a közösségi oldalakon, az áruházlánc ezután hatályon kívül helyezte intézkedését. 

Kérjük vásárlóink ​​megértését, és elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért

– közölte a cég a felháborodást követően. Korábban Magyarországon az élelmiszerárstop hatálya alá tartozó tartós élelmiszerekre vonatkozóan mennyiségi korlátozást vezet be februártól a Lidl.

Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök január 12-én, Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy a kamat- és üzemanyagárstop után bevezették az élelmiszerárstopot is. 

Az árszabályozás hat termék esetében lépett életbe, ezek 

  • a kristálycukor,
  • a búzafinomliszt,
  • a napraforgó-étolaj,
  • a sertéscomb,
  • a csirkemell, valamint
  • a 2,8 százalékos tehéntej voltak.

Ehhez csatlakozott pár nappal később a csirke far-hát is. Majd május 1-től július 1-ig pedig meghosszabbította a kormány a benzin- és az élelmiszerárstopot. 

Megállíthatatlanul drágulnak itthon az élelmiszerek a háború miatt

Először jelenhettek meg a háború hatásai a hazai fogyasztói árakban , elemzők szerint áprilisban tovább emelkedhetett az A csúcspont nyáron jöhet, ugyanakkor az ársapkák komoly fékerőt fejthetnek ki.