A cseh kormány azt tervezi, hogy akár 20 százalékos kedvezményt is biztosíthat a lakosságnak a meredeken emelkedő energiaárak kompenzálására – számolt be róla a Cseh Rádió.

A portál Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szombati interjújára hivatkozik, melyben elmondta azt is, hogy a javaslat részletei még kidolgozás alatt vannak.

Woman,And,Child,Wearing,Colorful,Pair,Of,Woolly,Socks,Warming
Fotó: Shutterstock

A tárcavezető hozzátette, hogy hivatalnokai olyan jogszabályokat készítenek elő, amelyek egyrészt segítenék a háztartásokat az energiaköltségek mérséklésében, másrészt az energiatakarékosságra ösztönöznék őket. A politikus szerint ezekre a lépésekre azért is vagy szükség, mert hozzájárulnának a cseh kormány Oroszországtól való energiafüggőségének csökkentésével kapcsolatos céljaihoz.