BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Európai Unióba ékelődött puskaporos hordó: Kalinyingrád

Az elmúlt napokban az ukrajnai háború mellett a kalinyingrádi helyzet szította a feszültséget az Európai Unió és Moszkva között. Litvánia korlátozta a vasúti áruszállítást Kalinyingrád és Oroszország között. A Kreml kijelentette, hogy nem csak diplomáciai eszközökkel fog fellépni a litvánok és az EU ellen, ha nem oldják fel a vasúti korridor blokádját.

Kalinyingrád teljes egészében Oroszország része, de az egész területe az anyaországon kívül helyezkedik el.

Ezt a közigazgatási formát a politikai földrajzban exklávénak nevezik. Tehát Kalinyingrád egyenlő Oroszországgal, még úgy is, hogy az anyaföldtől legalább két ország is elválasztja. A balti tengeri kikötővárost Oroszországgal egy vasútvonal köti össze, amin keresztül személyeket és árut szállítanak.

Kalinyingrádot az orosz földtől 480 kilométer választja el.

Vilnius,,Lithuania,-,April,6,2022:,Map,Of,Baltic,States
Az orosz exklávét Litvánia, Lengyelország és a Balti-tenger határolja. Fotó: Shutterstock

A területet 1946 előtt Königsbergnek nevezték. A területet a Vörös Hadsereg foglalta el Németországtól a második világháború végén. A Szovjet időszakban végig egy Európába ékelődött, zárt katonai övezet volt. A terület központjának számító Kalinyingrád város régen tagja volt a Hanza-kereskedelmi szövetségnek, illetve egy időben Poroszország fővárosa is volt. További érdekesség a várossal kapcsolatban, hogy a híres filozófus Immanuel Kant egész életét ebben a városban töltötte 1804-ben bekövetkezett haláláig. Miután a szovjetek a második világháború után annektálták a területet a német lakosságot elűzték és oroszokat telepítettek be. A hidegháborús években a Szovjetunió egyik legzártabb és katonailag az egyik legfejlettebb területe volt. Gazdasága ekkor teljes egészében a hadseregre támaszkodott, ám a Szovjetunió széthullása után nem tudott fejlődni a katonai jelenlét csökkenése miatt.

Kalinyingrád a mai napig Moszkva stratégiailag fontos területe.

Az orosz balti-tengeri flotta itt állomásozik, mivel ez Oroszország egyetlen jégmentes európai kikötővárosa. Emellett 2013-ben Moszkva rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat is telepített a térségbe, amik akár nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők. Mivel az anyaországgal való összeköttetése a szárazföldön kizárólag Litvánián keresztül történhet, így Vilnius Európai Uniós csatlakozása óta állandó súrlódási pont Kalinyingrád az oroszok és az EU között.

A szovjet években a területen a mezőgazdaság kulcsfontosságúnak számított, viszont a Szovjetunió megszűnésével eltűnt a kereslet a termékeire. Ezután az 1990-es évek elején Kalinyingrád gazdasága tönkrement. Ekkor a munkanélküliség és a szegénység az egekbe szökött. Megjelent a szervezett bűnözés és a kábítószerkereskedelem is. Ezt követően 1996-ban

a Kreml különleges gazdasági státuszt adott a területnek és adókedvezményekkel igyekezte befektetőket csábítani Kalinyingrádba.

A régió gazdasága ezt követően kezdett talpra állni. 2007-ben már egy 45 millió dolláros beruházásból repülőteret is nyitottak, ez után pedig az uniós országokkal folytatott kereskedelme is egyre bővült. A dinamikus fejlődést a 2008-as gazdasági világválság gáncsolta el, ami után 2010-re a munkanélküliség ismét 10 százalék fölé emelkedett.

A photo of a destroyed appartment building in Kiev by Ukrainian photographer Maxim Dondiuk is seen next to other photographs of Russia's war in Ukraine as part of an exhibition at the railway station in Vilnius, Lithuania on March 25, 2022, where transit trains from Moscow to Kaliningrad make a stop over. - An exhibition of shocking images from the war in Ukraine opened on March 25 at a train station in Lithuania with the aim of giving Russian transit travellers a true picture of the conflict. The Baltic state allows 100 trains a month carrying Russian passengers to transit to and from the exclave of Kaliningrad under a special arrangement between Lithuania, the European Union and Russia. (Photo by PETRAS MALUKAS / AFP)
A Litvániát Kalinyingrádtól elválasztó vasúti korridor kerítésre, amire az ukrajnai háborúról készül fényképeket függesztettek ki. Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP

Ahogy arról már írtunk Litvánia a nyugati szankciók miatt lezárta bizonyos áruk előtt a vasúti korridort, ezzel elvágta Kalinyingrádot az anyaországától. A litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis elmondta, hogy a korlátozás kizárólag azokra az árukra vonatkozik, amiket az Európai Unió szankcionált az ukrajnai háború miatt. Ilyenek az acél és más fémtermékek, illetve az olajembargó következtém a kőolaj is fel fog kerülni a tiltott listára. 

Oroszország a vasúti áruszállítás korlátozása miatt kijelentette, hogy keményen fel fog lépni Litvániával szemben. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt is kijelentette, hogy Moszkva nem diplomáciai, hanem gyakorlati fellépésre készül, annak érdekében, hogy megvédje területtét a litván intézkedésektől.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.