Két hétig eltitkolta tartózkodási helyét egy 150 millió dolláros luxus szuperjacht, amely a szankciókkal sújtott orosz milliárdoshoz, Leonyid Mikelszonhoz köthető. Mielőtt „eltűnt”, azt sugározta, hogy a Bahamákről és Barcelonába tart, azaz olyan helyre, ahol lefoglalhatják – számolt be róla a Bloomberg.

Kiderült, hogy ezt megtévesztésnek szánta, a végső úti célja pedig egy olyan biztonságos kikötő volt, amit a szankciókkal sújtott szupergazdag oroszok többsége keresne a jachtjának: Törökország.

Fidzsin sincsenek biztonságban az orosz oligarchák

Amerikai kérésre foglalták le a 300 milliós luxusjachtot.

Több mint 7000 mérföld megtételét követően a Pacific névre keresztelt hajó kikötött a Törökország déli részén fekvő Marmaris városának kikötőjében.
A 280 láb (85 méter) hosszú jacht útja a nemzetközi tengerjog által előírt automatikus azonosító rendszer bekapcsolása nélkül történt, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a több millió dolláros hajók legénysége milyen kockázatos intézkedéseket tesz, hogy eljusson olyan országokba, ahol kis valószínűséggel foglalják le őket.

MUGLA, TURKEY - SEPTEMBER 15: 86-metre long luxury Mega yatch 'Pacific', owned by Russian art collector and entrepreneur Leonid Mikhelson, arrives at Cruise Port Harbour in Marmaris, Mugla, Turkey on September 15, 2020. Sabri Kesen / Anadolu Agency (Photo by Sabri Kesen / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Fotó: Sabri Kesen / Anadolu Agency via AFP

Korábban az Amerikai Egyesült Államok, Olaszország és több más európai ország már egy tucatnál is több orosz jachtot foglaltak le, több mint 2,3 milliárd dollár (845 milliárd forint) értékben, ezzel is büntetve a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló milliárdos üzletembereket a háború miatt.

Törökország közkedvelt célpontja az orosz oligarchák hajóinak. Alekszandr Abramov acélmilliárdos 100 millió dollár értékű hajója, a Titan május elején a Szuezi-csatornán átkelve jutott el az országban. A Chelsea labdarúgóklub korábbi tulajdonosához, Roman Abramovicshoz köthető hajók közül az Eclipse Törökország déli partjainál, a My Solaris pedig az ország délnyugati partjainál horgonyoz. Oleg Deripaszka alumíniummilliárdos Clio nevű hajója áprilisban, szintén a az automatikus azonosító rendszer leállításának köszönhetően érte el a Boszporusz-szorost.

A jacht gyártó cégek tönkre mehetnek az oligarchákra kivetett szankciók miatt

Sok hajógyárban le kellett állítani a munkát, mivel a cégek félnek, hogy az elkészült jachtokat a megrendelők nem tudják majd kifizetni a szankciók miatt. Az iparági szereplők kerülik az oroszokkal való üzletelést, még akkor is, ah az illető nincs szankciós listán.

A lefoglalások miatt a luxushajók az óceánokon szétszóródva keresnek menedéket. Többen közülük több mint 5000 tengeri mérföldet tettek meg a február végi invázió kezdete óta.

Mikelszon közel 25 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, amivel Oroszország második leggazdagabb emberének számít.

Április elején szankciókat vetett ki rá Nagy-Britannia és Kanada is. Ő a Novatek PJSC, Oroszország legnagyobb magánkézben lévő földgázszolgáltatójának vezérigazgatója. A Novatek szerepel az amerikaiak szankciós listáján is, bár maga Mikelszon még nem néz szembe amerikai szankciókkal. A tőzsdén is jegyzett vállalat részvényeinek negyedét birtokolja a milliárdos, a cég pedig Oroszország gáztermelésének közel 10 százalékát termeli ki.

Azt nem tudni, hogy Mikelszon a Pacific fedélzetén van-e.

Jogilag aggályos az orosz jachtok lefoglalása – VG Podcast

Szerencsére az nem áll háborúban Oroszországgal, pedig jogilag értelmezhetőbbé tenné a szankciókat, és az orosz magánvagyonok, illetve vagyontárgyak lefoglalását – mondta a VG Podcastnak a Taylorwessing Ügyvédi iroda partnere.