BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét Kína mentheti meg a világot, bár nem örömmel teszi

Számottevő hatással lehet a kínai gazdaságra a tartós hőhullám és az azzal járó energiakorlátozások. A világ második gazdasága egyébként is lassul, ami visszaveti majd a globális növekedést is, viszont segíthet lehűteni a szinte mindenhol pörgő, recesszióval fenyegető inflációt.

A szokatlan forróság és az aszályok egyszerre sújtják a világ három legnagyobb gazdasági erejét, az Egyesült Államokat, Kínát és Európát. Kínában súlyos a helyzet, és a hőség akár még két-három hónapig is tarthat, problémákat okoz a a mezőgazdaságban és energiaellátásban, már korlátozásokat voltak kénytelenek bevezetni, leállítani egyes vállalatok termelését. 

„Ez hatással lesz a nagy energiaigényű iparágakra, és kihat az egész gazdaságra, sőt a globális ellátási láncra is”

– nyilatkozta a CNBC-nek Vang Tan, a Hang Seng Bank vezető közgazdásza. „Már látjuk a termelés lassulását az acéliparban, a vegyiparban, a műtrágyaiparban. Ezek nagyon fontos dolgok az építőipar, a mezőgazdaság és általában a gyártás szempontjából” – tette hozzá.

Csungcsing, 2022. augusztus 19.
A csaknem teljesen kiszáradt Csialing-folyó medre a délnyugat-kínai Csungcsingban 2022. augusztus 19-én. Kína az elmúlt hat évtized legszárazabb nyarával küzd, a Jangce vízszintje a felére apadt.
MTI/AP/Mark Schiefelbein
Fotó: Mark Schiefelbein / MTI / AP


Az állami hírügynökség beszámolója szerint szinte a Jangce teljes hosszában extrém magas hőmérsékleteket mértek egész júliusban, 45 százalékkal kevesebb eső esett az elmúlt évek átlagánál. A hőség és az ezzel járó áramkimaradások hasonlók a tavalyihoz, amikor ez a probléma a kulcsfontosságú feldolgozóipari központokat érintette, de a hatásuk nagyobb lehet. Vang szerint a tavalyi áramhiány 0,6 százalékponttal csökkentette a GDP-növekedést, azt idén viszont ez a szám sokkal nagyobb lehet, elérheti az 1,5 százalékpontot. 

„Most 4 százalékos GDP-növekedést prognosztizálunk az egész évre. Ha a jelenlegi helyzet folytatódik, akkor azt kell mondanom, hogy a növekedési ráta valószínűleg 3 százalék alatt lesz” – vélekedett.

Hasonlóan gyenge teljesítményre számítanak a Goldman Sachs és a Nomura elemzői is.
 

Cold present on a hot day
Fotó: Harada Takumi / AFP

A magas infláció miatt a többi jelentős gazdaság növekedése is lassul, sok közgazdász azonban abban bízott, hogy ismét Kína siet majd a világ segítségére, mint 2008-ban a globális pénzügyi válság után. Akkor a rohamléptű kínai növekedésnek és a pekingi kormány hatalmas, négyezermilliárd jüanos (579 milliárd eurós)  ösztönzőcsomagjának köszönhetően sikerült a nyugati országoknak a vártnál sokkal gyorsabban talpra állniuk a krízisből. 

Most viszont a kínai gazdaság rengeteg problémával küzd, az üzleti és a fogyasztói bizalmat is rombolja a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó zéró tolerancia politikája. 

A romló adatokra a jegybank váratlan kamatvágással és a várt likviditásszűkítéssel reagált a héten. 
A helyzetet tovább rontja az ingatlanfejlesztők adósságai ellen a közelmúltban indított kormányzati szigorítás, amely olyan ingatlanpiaci összeomlást idézett elő, hogy a csőd szélére sodorta az ország egyik legnagyobb építőjét, a China Evergrande-ot. A kínai lakásvásárlók nem fizetik tovább a befejezetlen lakásokra felvett jelzáloghiteleket, az ingatlanvásárlásra felvett banki hitelek egy évtized óta először csökkentek, és a második negyedévben közel felére esett vissza a lakóterületek nagysága, vagyis az új építési tevékenység mérőszáma. „Az ingatlanpiaci összeomlás nagyobb probléma, mint a zéró tolerancia” – nyilatkozta a Deutsche Wellének Craig Botham, a Pantheon Macroeconomics Kína-szakértője.

„A gazdaság megmutatta, hogy gyorsan ki tud lábalni a zárlatokból, de a GDP 30 százalékát kitevő ágazatban a csökkenő eszközárakból eredő kár sokkal ártalmasabb. A háztartások, a bankok és a helyi önkormányzatok mérlegei egyaránt romlanak” – tette hozzá.

Beijing , nyár
Fotó: Getty Images


A kínai vezetőkre máris egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy hozzon több ösztönző intézkedést a kereslet fellendítésére. Az elit ellenállása e téren gyengülhet a következő hónapokban, mivel Hszi Csin-ping elnök arra törekszik, hogy a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusán a harmadik ciklusra is megválasszák. Az újabb kínai ösztönzéseknek hatása ugyan Botham szerint valószínűleg korlátozott lesz a Nyugat számára, de segíthet enyhíteni a megélhetési költségek válságát, amely árt a nyugati növekedésnek. 

„A kínálati oldali politikára való összpontosítás és a kínai kereslet gyengesége azonban azt fogja jelenteni, hogy Kína a következő 12 hónapban dezinflációt, sőt deflációt exportál a világ többi részébe, ami segít lehűteni a globális inflációt” – vélekedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.