Moszkva azzal fenyegetőzött, hogy elveszi azoknak a honosított közép-ázsiai állampolgároknak az orosz útlevelét, akik szembeszállnak Vlagyimir Putyin elnök katonai mozgósításra vonatkozó parancsával – közölte egy magas rangú orosz tisztviselő – számolt be róla a The Moscow Times.

A Ukrainian soldier walks by a burnt vehicle at the frontline with Russian troops in Donetsk region on September 23, 2022
Fotó: Anatolii Stepanov / AFP

Kirill Kabanov, az orosz elnöki emberi jogi tanács tagja azt követően adta ki a figyelmeztetést, hogy négy egykori szovjet tagköztársaság felelősségre vonással fenyegette meg állampolgárait külföldi konfliktusokban való részvétel miatt.

Katonai szolgálathoz kötnék az állampolgárságot

Kabanov elmondta, hogy a Vlagyimir Putyin által szerdán bejelentett mozgósítási parancs részeként az általa vezetett szerv új jogszabályokat dolgoz ki azokra a bevándorlókra vonatkozóan, akik az elmúlt 10 évben szereztek orosz állampolgárságot. Ennek részét képezi majd a tervek szerint

a Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból és Üzbegisztánból származó orosz állampolgárok egy éven belüli kötelező katonai szolgálata is.

Az említett négy állam lakosai sokszor a jobb munkalehetőségek miatt költöznek Oroszországba, és az orosz útlevelet szerző külföldiek jelentős hányadát ők adják.

A katonai szolgálat megtagadása nem csupán a katonai szolgálatra kötelezett, hanem családtagjai számára is az orosz állampolgárság megvonását kell eredményezze

– jelentette ki Kabanov.

Az elmúlt hetekben több jelentés is napvilágra került azzal kapcsolatban, hogy az Oroszországban élő közép-ázsiai állampolgárokat az ukrajnai invázió februári megindítása óta rendszeresen arra presszionálják, hogy orosz oldalon vegyenek részt a harcokban.

Jogi aktivisták korábban arról számoltak be, hogy a toborzási taktikák között szerepel az is, hogy gyorsított állampolgárságot ígérnek cserébe azért, ha szerződéses szolgálatra jelentkeznek az orosz hadseregbe. Az orosz törvényhozásban a héten nyújtottak be arra vonatkozó indítványt, hogy

egyszerűsítsék az állampolgárságot azon külföldiek számára, akik egyéves szerződés keretében szolgálatot teljesítenek az orosz fegyveres erőknél.

Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin bejelentette, hogy Moszkván kívül katona toborzóirodát nyitnak külföldi állampolgárok számára.

Nem csoda, hogy Oroszország minden lehetőséget megragad arra, hogy bővítse a hadseregét. Putyin mozgósításról szóló bejelentését követően az oroszok tömegesen menekülnek az országból, légi úton és közúton egyaránt.

Putyin újabb szövetségese elégedetlenkedik

Putyin bejelentését követően Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Lukasenka közölte, hogy országában nem lesz katonai mozgósítás.

Ráadásul az orosz elnök újabb szövetségese lépett egyel hátrébb. Ramzan Kadirov csecsen vezető ugyanis bejelentette, hogy felmentette az általa vezetett régiót Putyin katonai behívása alól – írta a The Moscow Times.

Chechnya's leader Ramzan Kadyrov
Fotó: AFP

Kadirov csütörtökön késő este közölte azt is, hogy Csecsenföld már 20 ezer katonát vetett be az ukrajnai invázió februári kezdete óta.

A csecsen köztársaság 254 százalékkal túlteljesítette a sorozási tervet, jóval a részleges mozgósítás bejelentése előtt

– ismertette az adatokat Telegram-posztjában a csecsen vezér.

Kadirov az ukrajnai invázió kezdete óta folyamatosan dicsekszik a csecsen csapatok harctéri jelenlétével és eredményeivel, a csecsen katonák pedig rendszeresen posztolnak magukról videókat a közösségi médiában.

Felszólítom a csecsen lakosságot, különösen szeretett és tisztelt anyáinkat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat

– intézte üzenetét ahhoz a több tucat csecsen nőhöz, akik Groznijban utcára vonultak Putyin behívójának bejelentését követően.

Kadirov nem először dacol az utasítással. Nemrég nyilvánosan kifejtette, hogy rendkívül elégedetlen azzal, hogy Oroszország 215 ukrán és külföldi harcost cserélt el 55 orosz katonáért és egy Putyin-szövetséges ukrán oligarcháért, akit Kijev hazaárulással gyanúsít.

A csecsenföldi behívási kvóták túlteljesítéséről szóló nyilatkozatában Kadirov igen kritikus hangot ütött meg az orosz hadsereg vezetésével kapcsolatban is.

Ha a fegyvereink és a felszerelésünk legalább töredékét felhasználhattuk volna, már régen elértük volna célunkat

– írta az elnök.

Sokan úgy tartják, hogy Kadirov szabad kezet kapott Csecsenföld irányítása felett a Moszkvához való hűségéért cserébe. Korábban ugyanis a régió két igen véres szeparatista háborút vívott Oroszországgal.

A Kreml péntek délutáni sajtótájékoztatóján nem kommentálták Kadirov nyilatkozatait.

Oroszország európai szomszédai nem segítenek a sorozás elől menekülőknek

Kérdéses, hogy mi a helyes cselekedet a sorozás elől menekülők kapcsán. Míg egyesek szerint esélyt kell adni azoknak az oroszoknak, akik Putyin rendszerének ellenségei, mások szerint ez csupán a rendszert erősítené meg.