Ahogy a vége felé közeledik az amerikai stratégiai kőolajkészletek (SPR) értékesítési programja, egyre-másra jelennek meg a különböző spekulációk a várható forgatókönyvekről.

Oil platform off the coast of Seal Beach
Fotó: Allen J. Schaben / Getty Images

Úgy tűnik, hogy a Biden-kormányzat márciusi bejelentése szerinti 180 millió hordó nyersolaj eladásának céldátuma az eredetileg tervezett októberi lezárással szemben legalább novemberre kitolódik, hiszen 

az energiaügyi minisztérium hétfői bejelentése szerint legfeljebb 10 millió hordót adnak el októberben, s ezzel csupán 165 millió hordóra emelkedik az összes eladás a program keretei között.

A márciusban kihirdetett döntés ugyanis úgy szólt, hogy napi egymillió hordót szabadítanak fel az SPR-ből hat hónapon keresztül, hogy letörjék az olajárakat, és növeljék a hazai kitermelést a vállalatokkal a jövőben felszínre hozott olaj fix áron történő megvásárlására kötött szerződések révén.

A programot válaszul szánták a globális olajpiacok zavaraira, amelyeket Oroszország ukrajnai inváziója és az azt követő nyugati szankciók okoztak, és amelyek az olaj- és a földgáz drasztikus drágulásához vezettek.

A múlt héten a Bloomberg arról számolt be, hogy a kormányzat megkezdheti az SPR feltöltését, ha az olajárak hordónként 80 dollár alá esnek. Ezzel a lépéssel ugyanis növelhetnék az amerikai olajtermelést, egyúttal megakadályozhatnák az olajárak zuhanását is.

Washington azonban cáfolta az értesülést, mondván, hogy nem fogják elsietni az SPR feltöltését, és hogy a vásárlási tervek nem függenek semmilyen konkrét olajártól.

Az októberi 10 millió hordónyi eladás könnyű nyersolajból történik majd, és a szerződéses partnerekről október 7-ig döntenek – írja a Reuters az energiaügyi minisztériumra hivatkozva.

Közben Kanadában arra számítanak, hogy az amerikai finomítók előreláthatóan a kanadai olaj felé fordulnak, és felpörgetik vásárlásaikat az értékesítésre szánt stratégiai készletek kiárusítását követően – tudta meg a brit hírügynökség a piacon aktív kereskedőktől. Az emelkedő kereslet pedig vélhetően növelni fogja a kanadai nyersolaj árát a szűkös globális kínálatra is tekintettel.

Az amerikai program markánsan sújtotta a kanadai nehézolajfajtákat, köztük is elsősorban a magas kéntartalmú Western Canadian Select (WCS) árát nyomta le, amelynek jellemzői rendkívül hasonlók az Egyesült Államok tartalékait uraló fajtákhoz. A WCS árhátránya nyáron hordónként már 20 dollárra nőtt az amerikai West Texas Intermediate-hez (WTI) mérten. Az albertai energiahatóság adatai szerint 2021-ben a Western Canadian Select átlagos árengedménye még csupán 12,78 dollár volt hordónként.

Piaci források szerint a WTI-nek a WCS-hez viszonyított felára várhatóan csökkenni fog, ahogy az SPR-eladásokat kivezetik. Az egyik kereskedő várakozásai szerint a különbözet jövőre akár hordónként 14-15 dollárra zsugorodhat a mostani 21 dollárról.

 

Az RBN Energy ágazati adatelemző cég szerint viszont az OPEC-országok, főként Szaúd-Arábia megnövekedett közepes kéntartalmú nyersolajtermelése, valamint a kedvező áron beszerezhető orosz Ural-fajta miatt ez a különbség még tovább is nőhet.

Az viszont tény, hogy a Mexikói-öbölből útjára induló kanadai nyersolajexport júliusban és augusztusban napi 130 ezer hordó körüli mennyiségre esett vissza a tavalyi 200 ezerről 

– állapította meg Matt Smith, a Kepler vezető olajipari elemzője. 

Ennek oka szerinte az volt, hogy a külföldi vevők az olcsó orosz olaj felé fordultak. Azzal azonban ő is egyetért, hogy az SPR-értékesítések kivezetése kedvező lesz a kanadai olajipar számára.

Kanada 2021-ben rekordot döntött a napi 5,5 millió hordós olajtermeléssel az amerikai Energiainformációs Hivatal szerint, és az előrejelzések szerint az idén ez eléri az 5,7 millió hordót naponta.

Egyes piaci szereplők már attól tartanak, hogy a Kanadából az Egyesült Államokba tartó csővezetékek kapacitása még szűknek is bizonyulhat.

A múlt héten 85 és 90 dollár között liftező WTI egyébként most már közel 17 százalékkal marad el augusztusi csúcsától. Ez az ár azonban Michael Boutros, az FXDaily stratégája szerint továbbra is a kritikus, 83,3 dolláros támasz felett maradt, és a következő napokban dőlhet el, hogy újabb lefordulásra kerülhet-e sor. 

Ha ez a szint elesik, a következő támaszzónát a 75,35–76,87 dolláros tartomány képezi.

Végleg elbúcsúzhatunk az alacsonyabb olajáraktól

Az évtized végéig fennmaradhat a kőolaj-finomítói kapacitások szűkössége, mivel a kereslet várható növekedésével továbbra sem képes lépést tartani a kínálat – derül ki egy friss jelentésből.