Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia hosszú távú, Aa3 szintű államadós-osztályzatának kilátását a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit szuverén kötelezettségek besorolását.

angol font
Fotó: NurPhoto

A hitelminősítő a döntést azzal indokolta, hogy a gyengülő növekedési kilátások és a magas környezetében kiszámíthatatlanabbá vált a brit kormány szakpolitikai döntéshozatala. Az indokok között említette azt is, miszerint véleménye szerint kockázatok terhelik a brit közfinanszírozás adósságtűrő kapacitásait a valószínűleg még tovább emelkedő hitelfinanszírozási igény miatt – írja az MTI.

A Moody’s felidézi az azóta menesztett pénzügyminiszter, Kwasi Kwarteng által szeptember 23-án előterjesztett hatalmas, 45 milliárd font értékű adócsökkentési programot, amelyet a csomagterv ismertetése utáni példátlan piaci felfordulás miatt nem sokkal később vissza kellett vonni. Az ügybe belebukott Liz Truss brit miniszterelnök is, aki a héten bejelentette lemondását, miután a fedezetlen adócsomag beterjesztése nyomán kitört pénzügyi zűrzavar miatt a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója ellene fordult.

Érik a botrány: hiába bukott meg, vaskos fizetést kaphat Liz Truss

Angliában máris többen követelik, hogy ne kapja meg a volt kormányfőknek járó juttatást Truss, aki csak néhány hetet töltött a pozícióban.

A Moody’s elemzése szerint ez az eseménysorozat is az államháztartást érintő szakpolitikai döntéshozatal már évek óta gyengülő kiszámíthatóságának újabb megnyilvánulása.

Az epizód a brit belpolitikai környezet erősödő polarizációját és kiszámíthatóságának romlását is illusztrálja – fogalmaz.

A hitelminősítő előrejelzése szerint ebben a helyzetben a brit hazai össztermék (GDP) reálnövekedése – amely már az idei év eleje óta lassul – tovább gyengül a következő negyedévekben, és a 2023–2024-es időszakban mindössze 0,3 százalék lesz éves átlagban. Várakozása szerint a gazdaság növekedési üteme 2026 előtt nem tér vissza a 1,5 százalékos potenciális ütemre.

Recesszióban tölti a jövő évet a brit gazdaság

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzése szerint várhatóan recesszióban tölti a jövő évet a brit gazdaság a magas infláció, az emelkedő kamatok és a világgazdaság általános gyengélkedése miatt.

A gyenge növekedési kilátások és a Moody’s által vártnál valószínűsíthetően nagyobb államháztartási hiány a következő években folyamatosan 100 százalék felett tartja a GDP-arányos államháztartási hiányt, és ugyanezek a tényezők növelik az adósságpályát terhelő kockázatokat is – áll az elemzésben.

A hitelminősítő mindemellett azzal számol, hogy a következő hat hónapban 11 százalékhoz közeli szinten tetőzik az éves összevetésű brit infláció.

Az elmúlt napokban a másik két globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings is leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a korábbi stabilról az államadós-osztályzatok kilátását, jórészt ugyanazokkal az indokokkal, amelyeket a Moody’s is felsorolt a brit osztályzati kilátás rontásához fűzött elemzésében.