A kínai technológiai óriás pénteken közölte, hogy várakozásai szerint idei árbevétele stagnál a tavalyihoz képest – ez azt jelenti, hogy sikerült kompenzálniuk az amerikai szankciók által okozott forgalomkiesést.

Huawei
Fotó: Shutterstock

A cég elnöke, Eric Xu szokásos új évi levelében 0,02 százalékos árbevétel-növekedést jelzett az idei évre, a levél hangvétele a Reuters beszámolója szerint  pozitív volt. 

Az amerikai korlátozások hatását kihevertük, az üzlet visszatért a szokásos menetbe

– fogalmaz a levél. A társaság szerint az idei bevétel 636,9 milliárd jüanra – mintegy 91,5 milliárd dollárra – várható, nagyjából megegyezik az elmúlt évivel. A tavalyi forgalom viszont a Washington által bevezetett szankciók miatt 30 százalékkal zuhant a megelőző évi szinthez képest.  A pénteki levél nem szólt a nyereségről, az előző éves profitot a Huawei a következő év első negyedévében közli. 

Az óriásvállalat 2019-ben rekordbevételt, 122 milliárd dollárt ért el, akkoriban a legnagyobb Android-alapú mobiltelefon-gyártó volt a világon. A nyugati világból való kizárás után a cég az ázsiai terjeszkedésre fókuszál. A hálózati berendezések piacán azonban továbbra is jelen vannak a washingtoni nyomásnak ellenálló államokban, köztük hazánkban is