Kína január 8-tól nem követeli meg a beutazóktól, hogy karanténba vonuljanak – közölte hétfőn a nemzeti egészségügyi bizottság, ami jelentős lépés a 2020 óta nagyrészt lezárt határai feloldása felé. A Covid–19 kínai kezelését is visszaminősítik a kevésbé szigorú B kategóriába a jelenlegi legmagasabb szintű A kategóriáról – áll az egészségügyi hatóság közleményében –, mivel a betegség már kevésbé virulens, és fokozatosan közönséges légúti fertőzéssé alakul át – számolt be a Reuteres.

Coronavirus Emergency In Hong Kong, China
Fotó: NurPhoto via AFP

A három éve tartó zéró tolerancia – a lezárt határoktól a gyakori zárlatokig – megviseli a kínai gazdaságot, és a múlt hónapban a szárazföldön a lakosság elégedetlenségének legnagyobb megnyilvánulását váltották ki azóta, hogy Hszi Csin-ping elnök 2012-ben átvette a hatalmat.

Kína szinte az összes hazai Covid-korlátozást megszüntette, aminek következtében a kórházak országszerte a fertőzések hullámával küzdenek.

Negyedmilliárd fertőzött lehet Kínában

A teljes kínai lakosság 18 százaléka lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes szigort.

A beutazókra vonatkozó követelmények továbbra is érvényben maradtak, beleértve az ötnapos kötelező karantént egy a kormány által felügyelt létesítményben, és további három napot az otthoni elkülönítésre. Ez a korlátozás, valamint a nemzetközi járatok utasainak számára vonatkozó korlátozás január 8-tól szűnik meg. A Kínába belépő utasoknak azonban továbbra is alá kell vetniük magukat a PCR-tesztnek 48 órával az indulás előtt – közölte az egészségügyi hatóság.

Könnyíteni fogják a külföldiek Kínába való beutazásának rendjét, például munkavállalási és üzleti céllal, és felgyorsítják a szükséges vízumok kiadását is – közölte a hatóság. Az utasok be- és kiutazása a tengeri és szárazföldi kikötőkben fokozatosan nyílik meg, míg a kínai állampolgárok kiutazása „rendezett módon” áll helyre – tették hozzá.

2020 januárja óta Kína a Covid–19-et B kategóriás fertőző betegségnek minősítette, de az A kategóriás protokollok szerint kezelte, amelyek olyan betegségekre vonatkoznak, mint a bubópestis és a kolera, és amelyek a helyi hatóságokat feljogosítják a betegek és közeli kapcsolataik karanténba helyezésére és akár régiók lezárására.

Miközben Kína visszaminősíti az új koronavírus-járvány kezelését, a nemzeti egészségügyi bizottság közölte, hogy a járványmegelőzési és járványvédelmi protokollokat a kulcsfontosságú intézményekben, például az időseket gondozó intézményekben, megerősítik.

Ha a járvány súlyosabbá válik, az intézmény úgynevezett zárt irányítást fog alkalmazni a fertőzések terjedésének megakadályozására – közölte a hatóság.

Kína emellett tovább növeli az oltási arányt az idősek körében, és támogatja a második adag beadását a súlyos megbetegedés magas kockázatának kitett emberek körében.

Kína az utolsó nagy ország, amely a Covid endémiásként való kezelése felé mozdult el. A járvány megfékezését célzó intézkedései közel fél évszázad óta a legalacsonyabb növekedési ütemre lassították a 17 ezermilliárd dolláros gazdaságot, ami megzavarta a globális ellátási láncokat és a kereskedelmet.

Kétségbeesett küzdelemre készülnek a koronavírussal a kínai kórházak

A drasztikus lezárásokat hirtelen követte a teljes nyitás, beleremeghet az egészségügyi ellátás.