Az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk – írta a Dutchnews hírportál. 

Ezt a Borssele környékén levő reaktort bővítik majd 

Az erőműveket Zeeland tartománynak a belga határtól nem messze lévő, Borssele nevű településén építik föl, az építkezés hét-nyolc évig tart majd.

Ezen a településen 1973 óta már termel áramot egy atomerőmű, amelyet a kormány bővíteni készül, hogy hosszú távon is biztonságosan működjön. A kormány azért is döntött a nem több mint 1500 lakost számláló község mellett, „mert ott áll rendelkezésre elegendő hely, szaktudás és infrastruktúra az erőművek beüzemeléséhez”.
A kormánynak azonban először hatásvizsgálatokat kell elvégeznie, a lakossági támogatás megszerzése érdekében pedig konzultálnia a helyiekkel.

A kormány a támogatást fontos feltételnek tekinti a helyszín kiválasztásában, ezért tervet dolgoz ki a lakosok, szervezetek és vállalkozások bevonására

– mondta Rob Jetten éghajlatvédelmi miniszter a kormányülés után.

Véleménye szerint a régió támogatja a döntést, mert az új, ötmilliárd eurós beruházás munkahelyeket teremt és új iparágakat vonz majd.
   

Fotó: ANP via AFP

Noha az építkezés költségeit a holland állam finanszírozza, a belga sajtó szerint Belgium flamand nyelvű tartománya, Flandria társberuházóként részt kíván venni a projektben. Zuhal Demir flamand energiaügyi miniszter a belga közmédiának azt mondta: regionális miniszterként nincs felhatalmazása arra, hogy a kérdésben döntsön, mert az energiatermeléssel kapcsolatos ügyek a szövetségi kormány hatáskörébe tartoznak, de ettől függetlenül tárgyalásokat kíván kezdeményezni a holland kormánnyal.

Míg a holland kabinet az atomenergiát a klímaválság megoldása részének tekinti, a belga szövetségi kormány korábbi elképzelései szerint a belga erőműveket 2025-ig leállították volna. 

Az orosz–ukrán háború és a megemelkedett energiaárak miatt a belga kormány azonban úgy döntött, hogy tíz évvel meghosszabbítja a Doel 4 és a Tihange 3 reaktorok élettartamát 2035-ig, ezzel biztosítva az energiaellátást. A nukleáris energia Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja.

Japánban az atomkatasztrófák ellenére egyre nagyobb támogatottsága van az atomreaktorok hosszú távú működtetésének.