A csődbe ment Srí Lanka jövőre harmadával, 135 ezerre csökkenti a hadsereg létszámát – közölte az ázsiai ország védelmi minisztere. Hozzátette: 2030-ig 100 ezer főre redukálják a fegyveres erők számát. A tárcavezető azzal indokolta a lépést, hogy az évtized végéig technikailag és taktikailag megbízható, kiegyensúlyozott védelmi erőket hozzanak létre.

Sri Lanka Economic Crisis, Protest
Fotó: AFP

A 22 millió lakosú dél-ázsiai ország a devizahiány miatt az idén súlyos pénzügyi és politikai válságba süllyedt. Az új kormány visszafogta a kiadásokat és adóemelésekkel igyekszik úrrá lenni a válságon, amibe jól illeszkedik a mostani intézkedés. A Srí Lanka-i fegyveres erők létszáma 2017 és 2019 között érte el a csúcsot 317 ezer fővel. Az országban 1983 és 2009 között polgárháború dúlt, a kormányerők 25 év után arattak győzelmet a Tamil Tigrisek nevű szeparatista mozgalom felett – írja az al-Dzsazíra.

A védelmi ágazat részesedése Srí Lanka összes kiadásából 2021-ben érte el a csúcsot, a bruttó hazai termék 2,3 százalékát, de tavaly 2 százalékra csökkent.

Az ország gazdasága tavaly becslések szerint 8,7 százalékkal zsugorodott, miközben a lakosság hosszas áramszünetekkel, áruhiánnyal és vágtázó inflációval küzd. A pandémia előtt Srí Lanka nagymértékben függött a turizmus miatt a külföldi valutáktól, köztük a dollártól, a koronavírus-járvány okán elrendelt zárlatok miatt azonban elmaradtak a turisták, és ez pótolhatatlan veszteséget jelentett az egyébként is gyenge lábakon álló ország gazdaságának.

A járványvédelmi lezárások mellett az évek óta tartó rossz pénzügyi gazdálkodás odavezetett, hogy Srí Lanka fizetésképtelenné vált, és nem tudta törleszteni az adósságait. A gazdasági válság politikai káoszt eredményezett és erőszakos tüntetésekbe torkollott: feldühödött tüntetők megrohamozták az akkori elnök, Gotabaja Radzsapaksza hivatalos rezidenciáját, aki külföldre menekült, majd onnan nyújtotta be a lemondását. 

Államcsődhullámot vizionál a sztárközgazdász

A Világbank vezető közgazdásza szerint sürgősen újra kell gondolni a fejlődő országok pénzügyi megsegítését. A jelenlegi rendszer túl keveset ad, és azt is megkésve.