BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre távolabb a NATO-tagságtól Svédország

Svédország és Finnország tavaly indította el csatlakozását a katonai szervezethez. A NATO-tagsághoz minden tagország, így a vonakodó Törökország jóváhagyása is szükséges.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Ankarában úgy nyilatkozott, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnököt jelképező bábu előző napi stockholmi fellógatása súlyos provokáció, amely ellen a NATO-csatlakozásra készülő Svédországnak harcolnia kell.

NATO
Török külügyminiszter: az Erdogan-bábu stockholmi fellógatása provokáció, amely ellen a NATO-tagságra készülő Svédországnak harcolnia kell.
Fotó: AFP

Cavusoglu olasz hivatali kollégájával, Antonio Tajanival folytatott megbeszélését követően tartott közös sajtótájékoztatón beszélt erről.

Törökország szerint a bábuakasztást annak a Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a támogatói követték el, amelyet Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tart nyilván.

Cavusoglu felszólalásában rasszista és gyűlöletkeltő bűncselekménynek nevezte az esetet. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy

a PKK nem akarja, hogy Svédország NATO-tag legyen, és ennek a megakadályozása érdekében mindent meg is tesz.

Egyúttal nehezményezte, hogy a PKK svédországi jelenléte és tevékenysége továbbra is fennáll.

Ulf Kristersson svéd kormányfő pénteken rendkívül súlyosnak minősítette a történteket, és azt mondta, hogy Stockholm NATO-csatlakozása elleni szabotázsakcióról van szó, amely az ország biztonságát is veszélyezteti.

A török diplomácia vezetője Kristersson szavaira is reagált, és jelezte, hogy Svédországnak felelőssége van az eset kapcsán, és az elől nem menekülhetnek el.

Csütörtökön kurd tüntetők egy csoportja a lábánál fogva egy póznára lógatott egy bábut a stockholmi történelmi városháza előtt, a bábu pedig Erdogan török elnököt jelképezte.

Az eset miatt a török külügyminisztérium bekérette Staffan Herrström ankarai svéd nagykövetet.

Erdogan ügyvédje, Huseyin Aydin az ankarai főügyészséggel közösen büntetőfeljelentést tett az elkövetők ellen.

Fotó: AFP

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő gusztustalannak és ocsmánynak minősítette a bábuakasztást. Twitter-bejegyzésében felhívta a figyelmet arra, hogy

Svédországnak lépéseket kell tennie az ügyben, különben nem számíthat előrelépésre a NATO-tagsággal kapcsolatosan.

Korábban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról beszélt, hogy teljes mértékben bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat időben lezárul, és nem számít arra, hogy Törökország sokáig blokkolja a felvételi eljárást.

Mustafa Sentop, a török parlament elnöke pedig bejelentette, hogy törli a svéd házelnök jövő héten esedékes ankarai látogatását.

Svédország búcsút inthet a NATO-tagságnak

Svédország és Finnország tavaly május közepén kérte felvételét a NATO-ba Oroszország ukrajnai háborúja miatt. Törökország egyelőre nem hajlandó ratifikálni a NATO-felvételhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket. A török vezetés azzal indokolja húzódozását, hogy a két tagjelölt állam „terrorszervezeteket” támogat. Június végén már megoldódni látszott a vita. Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország nem tett még eleget a megállapodásnak. Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.