Franciaország és Németország bejelentette, hogy fővárosaik között a zöldebb utazási lehetőségek biztosítása érdekében vasútvonalat építenek. A magas üzemanyagárak miatt a tömegközlekedés egyre népszerűbb – írta a Bloomberg.

DB
Fotó: Daniel Vogl / DPA / AFP

Nemzeteink támogatják a Párizs és Berlin közötti nagy sebességű vasútvonal, valamint az éjszakai vonatjárat kiépítését, amely 2024-ben köti majd össze fővárosainkat

– olvasható az Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár párizsi találkozója után kiadott közös nyilatkozatban. Emellett tervben van, hogy a fiatalok számára kedvezményes jegyeket biztosítanak, ezzel támogatva a két ország közti utazást.

Jelenleg Párizs és Berlin között legalább nyolc órát, de gyakran sokkal többet kell utazni vasúton. Ezzel szemben Párizst és Frankfurtot már most is nagy sebességű vonat köti össze.

A francia SNCF és a német Deutsche Bahn, az állami tulajdonban lévő vasúti cégek korábban már közölték, hogy az év végére elkezdik a közvetlen járatok tervezését a két ország fővárosai között. A környezettudatos utazók egyre szívesebben választják a vasúti közlekedést, és nagy a kereslet arra is, hogy Párizs és Barcelona között is hasonló vonalat építsenek ki.

Macron kormánya a klímavédelmi előrelépés érdekében egyre többet fektet bele az évekig elhanyagolt vasútba, hogy helyreállítsa Franciaország belső tömegközlekedését. A francia elnök a zöldátállást annyira komolyan veszi, hogy korábban bejelentette:

ha rendelkezésre áll egy két és fél óránál rövidebb menetidejű vasúti alternatíva, akkor betiltaná a belföldi repülőjáratokat. Mivel ez még nem létezik, az intézkedés egyelőre nem lépett hatályba.

Macron, Scholz és kabinetjeik vasárnap találkoztak Párizsban, hogy megünnepeljék az Élysée-szerződés aláírásának 60. évfordulóját, amely a két ország közötti háború utáni kapcsolatokat volt hivatott megújítani, és szorosabbá tette az európai összefogást.