BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénz, befolyás és hatalom – Ki mindenki vesz részt a davosi Világgazdasági Fórumon?

Újra összejön a globális elit, vezetői egy héten keresztül fogják megvitatni, hogy milyen irányba tartson a nemzetközi gazdaság.

A világ döntéshozói e héten a svájci Davosban ülnek össze a Világgazdasági Fórum (WEF) találkozóján. Az üzleti és kormányzati vezetők éves rendezvénye jókora részvételre számít, mivel két év folyamatos fennakadás után most először tér vissza a hagyományos téli időpontjához. Szó lesz a világjárvány utóhatásairól, az ukrajnai háborúról és az előrelátható gazdasági változásokról is – írta a Quartz.

World Economic Forum
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A hivatalos lista szerint közel 2700 résztvevőt regisztráltak az eseményre. Vannak köztük vezető politikusok, az üzleti élet urai, királyi családok tagjai, médiafőnökök, valamint tudósok és akadémikusok is. A rendezvény szervezésében több százan vesznek részt, és erős biztonsági jelenlétre is számítani kell.

Idén több mint száz ország és régió képviselteti magát Davosban, ám a találkozót kétségtelenül az Egyesült Államok uralja, amelynek gazdasági és politikai erejét a résztvevők 27 százaléka, azaz 703 regisztrált személy reprezentálja.

Bár a találkozó alapvetően a vállalatok közti tárgyalásokról és együttműködésről szól, általában államfők és magas rangú kormányzati tisztviselők is megjelennek az eseményen. Idén azonban csak egy G7-vezető jön el: Olaf Scholz, Németország kancellárja. Nem lesz azonban egyedül, legalább 40 ország vezetője és képviselője érkezik Davosba a világ minden tájáról.

A nagy kivétel Oroszország, amely az ukrajnai inváziója és az azt követő szankciók miatt idén nem kapott meghívást.

Olaf Scholz német kancellár is ott lesz Davosban. Fotó: John Thys / AFP

Bár rengeteg pénz összpontosul a hegyvidéki üdülőhelyen, a világ tíz leggazdagabb embere közül kilenc hiányzik – az egyetlen kivétel Gautam Adani, az indiai Adani csoport elnöke. A Forbes rangsora szerint harmadik legnagyobb vagyonnal rendelkező üzletember rendszeres résztvevő, még a koronavírus-járvány sem tudta távol tartani az eseménytől. 

Idén több mint 600 vezérigazgató lesz Davosban, azaz a résztvevők negyede. Nem akármilyen üzleti vezetőkről van szó, jelen lesz:

  • Wael Sawan, a brit Shell olajvállalat új vezérigazgatója;
  • Andy Jassy Amazon-vezér;
  • Larry Fink, a több ezermilliárd dollárt kezelő BlackRock ura;
  • Jane Fraser, a Citigroup vezetője;
  • és Stéphane Bancel, a Moderna gyógyszergyártó vezérigazgatója.

Ezek az üzletemberek óriási befolyással vannak a piacra, és a legtöbben nem egyedül érkeznek, ügyvédek és tanácsadók csapata segít nekik a jövő megtervezésében.

Chairperson of Indian conglomerate Adani Group, Gautam Adani addresses during the inauguration of Bengal Global Business Summit (BGBS) in Kolkata on April 20, 2022.
 Gautam Adani, az indiai Adani csoport vezére. Fotó: Dibyangshu Sarkar / AFP

A világ minden tájáról több száz újságíró érkezik Svájcba, hogy tudósítsanak a WEF eseményeiről és a tervezett ülésekről. Meglepő módon a legnagyobb delegációk között van az amerikai CNBC és a The Wall Street Journal (WSJ) küldöttsége, de a Washington Post, a WSJ, a Globe & Mail főszerkesztője mellett számtalan pénzügyi és közéleti újság riportere is részt vesz a találkozón.

Rajtuk kívül pedig több híresség és ismert név is Davosban van:

  • Idris Elba brit színész és felesége, Sabrina Dhowre Elba, aki az ENSZ jószolgálati nagykövete;
  • Donald Trump veje és az Affinity Partners magántőkecég alapítója, Jared Kushner;
  • A Black Eyed Peas tagja és az i.am/Angel Foundation vezérigazgatója, will.i.am, más néven Will Adams;
  • Máxima holland- és Mathilde belga királynő, valamint II. Albert monacói herceg is.

Az 53. WEF-találkozó legfontosabb témái a világot sújtó élelmiszer-, energia-, klíma- és egyéb válságok megoldásának módjai lesznek, Együttműködés a megosztott világban címmel.

A rendezvény mellett pedig a globális elit és a környezetszennyezés ellen egy nagy méretű tüntetést is szerveztek Davosba, ami kiemelt biztonsági problémát jelenthet a több ezer illusztris vendégre vigyázó karhatalmiak számára.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.