A General Motors ajánlatot tesz minden olyan amerikai alkalmazottjának, aki június végéig legalább öt évet ledolgozott a vállalatnál és kezdeményezi az álláshelyének megszűnését. A cég egyösszegű kifizetéseket kínál, a bejelentés azonnan nem váltotta ki a részvénybefektetők lelkesedését.

Fotó: AFP
A mintegy 58 ezer amerikai alkalmazott többsége jogosult a kilépési ajánlatra, amit március 24-ig van lehetőségük elfogadni. Ha ezt megteszik, akkor június 30-ig távozniuk kell a vállalattól.
A GM csütörtöki bejelentése alkalmával nem pontosította, hogy számítása szerint várhatóan hányan fogadják el az ajánlatot. Azt viszont közölte, hogy legfeljebb 1,5 milliárd dollár adózás előtti kifizetéssel számol (ez lényegében a szabad készpénzállományt apasztaná), továbbá maximum 300 millió dollár nyugdíj megszüntetési kiadással.
A létszámleépítési program része annak a nagyobb tervnek, amit a vállalat januárban vázolt fel. Ekkor arról adott számot, hogy célja a költségeit 2024 végéig 2 milliárd dollárral csökkenteni, aminek akár már a felét idén sikerülhet realizálni. Az autógyártó a közelmúltbeli teljesítményértékelést követően márciussal megvált mintegy 500 alkalmazottjától. A cég az új bejelentésen túl más területeken is költségeket racionalizál.
A megszorítások és a hatékonyságnövelés az egész iparágra jellemzők, ugyanis a jelenlegi bizonytalan helyzetben a profit biztonsága felértékelődött. A Ford Motors tavaly nyáron 3 ezer dolgozót bocsátott el, és az év elején jelezte, hogy további 3800 munkahelyet szüntet meg Európában.
A költségracionalizálás számos okból fakad. A márkakereskedések készletszintjei kezdenek helyreállni a koronavírus-járvány lecsengésével, ami nyomást gyakorol az árképzésre és fokozza a piaci versenyt. Ezen túl az emelkedő kamatok miatt megnövekedtek a hitelköltségek, így a fogyasztók kétszer meggondolják, hogy szükségük van-e új autóra. Ráadásul a hagyományos autógyártóknak egyre nagyobb kihívást jelentenek az elektromos járművek, így azokat minél hamarabb nekik is fel kell venniük a kínálatukba a fennmaradás érdekében. Az új üzemanyag hajtotta közlekedési eszközök kifejlesztése pedig igencsak tőkeigényes vállalkozás, ami miatt a cégekre dollármilliárdos költségek várnak, az új gyárak és akkumulátorüzemek létesítéséhez.