A tűzoltóság szóvivőjének szerda hajnali közlése szerint 32-en haltak meg és legalább 85-en megsérültek a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetben. A tűzoltóság korábban 16 halálos áldozatról számolt be.

Görögország, vonatbaleset
Hatalmas vonatbaleset történt Görögországban, sok a halott.
Fotó: SOOC / AFP

Az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat és a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonat Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között, az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik

– nyilatkozta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba.

A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között.

A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe. A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak.

A thesszáliai régió kormányzójának közlése szerint mintegy 250 utast biztonságban evakuáltak Thesszalonikibe buszokkal. Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek azt mondta, hogy az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült.

A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.