Nemzetközi gazdaság

Családon belüli erőszak miatt tartóztatták le Musk MI-fejlesztőjét

A hatóságok végül úgy döntöttek, hogy nem emelnek vádat a szabálysértésnek minősülő ügyben.

Igor Babuschkin azon kevesek egyike, akit felvett a Twitterhez, miután megvásárolta a céget, szemben azzal a több ezer munkavállalóval, akiket leépített. A korábban a Google-nél mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésével foglalkozó programozót márciusban családon belül erőszak miatt tartóztatta le a Palo Alto-i rendőrség a legfrissebb hírek szerint.

Paris,,France,,October,8.,2022:,Portrait,Of,Business,Magnate,And
Fotó: Shutterstock

A hatóságok az Insider kérdésére azt is elmondták, hogy a programozót március 6-án vették őrizetbe, miután panaszbejelentésre érkeztek a helyszínre, ahol megálapították, hogy szabálysértés fokozatú családon belüli erőszak történt. 

Babuschkint még aznap este 10 ezer dolláros óvadék fejében szabadon engedték 

és később a Santa Clara-i kerületi ügyészség úgy döntött, hogy nem emel vádat a kisebb sérüléssel járó ügyben.

Az Insider kérdéseire sem a programozó, sem Musk nem válaszolt, míg a Twitternek küldött üzenetre a szokásos, automata módon generált kakiemodzsi volt a válasz. Babuschkin a Google MI-fejlesztéssel foglalkozó leányvállalatát, a Deepmindot a közelmúltban hagyta el, hogy a Twitterhez szerződjön és segítsen Musknak egy ChatGPT-versenytárs létrehozásában.

A jó néhány céget vezető üzletember többször kritizálta, hogy szerinte az MI-ket túlságosan woke magatartásra nevelik azok fejlesztői, de beszélt arról is, hogy egy a ChatGPT-nél megbízhatóbb csetrobotot fejleszt TruthGPT néven, amely pontosabb és megbízhatóbb válaszokat ad a kérdésekre. Musk nemrég megalapította saját MI-cégét is, X.AI néven, noha többször kifejezte félelmét a technológia kockázatai miatt.

 

Elon Musk x Igor Babuschkin Twitter mesterséges intelliencia családon belüli erőszak
Kapcsolódó cikkek