A Pekingben járt duó útja csak világosabbá tette a legalább három síkon felfedezhető érdekütközéseket:
1. A Kínával való kapcsolatalakításban, amibe beletartozik a Tajvan-kérdés kezelése. Nagy felzúdulást keltett Emmanuel Macron álláspontja, amely szerint Tajvan ügye „nem tartozik Európára”, miközben az euroatlantista „kemény mag”, a balti hármak, Lengyelország és a csoport vezetését Baerbock külügyminiszter révén átvevő Németország ezen roppantul felháborodtak.
2. Macron Európára vonatkoztatott „stratégiai autonómiája”, amelyet az USA-val fenntartott katonai és politikai kapcsolatok tradicionális (még De Gaulle tábornok idejéből fennmaradt) lazítása, Európa önálló katonai erejének megteremtése, korunkban a Kínával való önálló politikai-gazdasági kapcsolatalakítás is kifejez. Ehhez tartozik a francia államfő megjegyzése a dollár szerepének csökkentéséről – az euró javára persze –, amit Pekingben (amely maga is ezen mesterkedik) nagy élvezettel hallgattak.
3. Európa a fenti két törésvonal menti esetleges továbbhasadása. Egyfelől a Németország vezette, Ukrajna feltétlen támogatására felesküdött euroatlanti szolidaritás hangsúlyozói, másfelől a Franciaország, Macron neve fémjelezte lazább csoport, amelybe Olaszország, Görögország és néhány kelet-közép-európai állam sorolható. Persze az EU-tagok jelentős részének politikai vezetése még nem foglalt állást, kivár.
A politika síkján bekavart a vélhetően magát – nem teljesen alaptalanul – háttérbe szorítottnak érző Németország.
Berlin átvette a Brexittel kiszállt Nagy-Britannia mint a leghűbb euroatlanti szövetséges szerepét. Míg korábban sokat bírálták Ukrajna támogatása körül Scholz kancellár tétova útkeresését, ma Berlin aktívabb, mint szinte bárki más. A kancellári hivatal – feltételezhetően a Bundestag többségi támogatásával – megígérte: ötszörösére növeli a Kijevnek adott (elsősorban katonai) támogatást. A német fővárosból sistergő politikai kritikai bombákat lődöznek Párizs irányába, amelyet az európai, euroatlanti szolidaritás megsértőjének tartanak.
A háború csak bonyolítja a helyzetet
Az európai törésvonalakban nem elhanyagolható az ukrajnai háború mint katalizátor szerepe. Fontos elem a katonai helyzet. Nem állnak jól az ukrán fegyveres erők. Nyugati forrásokban jelent meg, amit persze a Kreml-sajtó ezerrel felnagyított, hogy Ukrajna külföldi pilótákat keres, mert Kijevben rájöttek, hogy minimum még másfél év, mire az első, az amerikai gyártmányú F-16-os negyedik generációs vadászbombázó vezetésére képes ukrán pilóták megjelenhetnek a katonai repülőtereken.
Az ukrán légierő minden erővel igyekszik megszabadulni a szovjet-orosznak tekintett (részben Szlovákiától és Lengyelországtól kapott), immáron NATO-kompatibilissé tett MiG-29-esektől.
Ezek pedig még jól jöhetnek különleges, rossz kifutópályákhoz alkalmazkodó technológiájukkal a szétbombázott, törmelékes ukrán katonai-polgári repülőterek ismeretében. A MiG-29-esek egyedülálló képessége, hogy automatikusan lezárják a két nagy levegőbeömlő nyílást, ha nagyobb méretű, felverődő idegen test, kődarab, csavarhúzó kerül beléjük – és felül levegőbeömlő tartalékkapukat nyitnak meg.
És közben a Nagy Háromszög (Washington–Peking–Brüsszel) harmadik komponense, Kína éberen figyel. Néhány hónappal korábban már jöttek jelzések a Mennyei Birodalomból, hogy a korábbinál aktívabb szerepet fog játszani a most átalakuló világban, a legalább két- (de például Moszkva és vélhetően Macron szerint is több-) pólusú új nemzetközi rendben.
Peking és Brüsszel sajátos, ceremóniaszerű játszmát folytat.
Emmanuel Macron saját komponálású (Párizs–Peking) előadását most hagyjuk figyelmen kívül. Míg intézményi szinten, azaz az EU és az Európai Parlament szemmagasságában kemény, de ceremoniális szembenállás jellemző, addig a nagyvállalatok szintjén egyrészről felismerik, hogy egymás nélkül nehezebben boldogulnak, másrészt viszont csupasz gazdasági érdekek hergelik egymás ellen (és némelykor ösztönzik kooperációra) a cégeket – ez a konfrontáció árnyaltabb.
A fentebb leírtakat igazolta Ursula von der Leyen, az EU vezetőjének fagyos és némileg lekezelő pekingi fogadtatása, miközben a vele egy időben népes üzletembercsoporttal érkezett francia államfőt egy klasszissal szívélyesebben fogadták, kezelték a kínai vendéglátók.
*
Kína globális felemelkedése (a hamburgi Statista – a világ egyik legmegbízhatóbbnak tartott statisztikai honlapja – 2022. októberi helyzetképe): a hamburgiak vásárlóerő-paritáson (PPP) számoltak, amely szerint a világ három nagy gazdasági egysége, az USA, Kína és az EU 2015–2016-ban nagyjából azonos, egyenként körülbelül 16 százalékos részarányt képviselt a világ GDP-je realizálásában. Ezt követően Kína elhúzott, és a legnagyobb gazdasági hatalommá vált. Az előrejelzés szerint 2027-ben Kína részesedése a világ GDP-jében eléri a 19,9 százalékot, míg az USA 14,3, az EU27-ek 13,9 százalékot fognak képviselni.
