Az Európai Bizottság ugyan tett némi engedményt korábbi, az államadósság és a költségvetési hiány szabályozására vonatkozó javaslataiból, ez azonban várhatóan kevés lesz Brüsszelnek. Az erről szóló, szerdán kezdődő tárgyalásokon heves viták és egymásnak feszülő indulatok várhatók.
Fotó: Bernd von Jutrczenka / AFP
A bizottság javaslata megengedné a tagállamoknak, hogy saját tempójukban csökkentsék államadósságukat a jelenlegi, mindenkire egyaránt érvényes univerzális szabályozás helyett. Brüsszel a tagállamokra bízná az adósságmérséklés módszereit, viszont a korábbinál szigorúbban kényszerítené ki ezek megvalósítását. A javaslat így növelné a bizottság befolyását az EU-n belül, a kétoldalú megállapodások csökkentenék a nagy, befolyásos tagállamok beleszólási lehetőségeit a kisebbek államháztartási folyamataiba.
A Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) egyike az EU legérzékenyebb egyezményeinek.
A szabályokat a koronavírus-járvány kitörését követően fel is függesztették, ezzel tették lehetővé, hogy a tagállamok az uniós büntetések veszélye nélkül élénkítsék gazdaságaikat. A mostani felállás szerint ha egy tagállam GDP-arányos államadóssága meghaladja a 60 százalékot, évente az egyhuszadával kell azt csökkenteni,
máskülönben jön a bunkósbot, a túlzottdeficit-eljárás, amelyet persze kénye-kedve szerint alakíthat Brüsszel.
Nézzünk erre egy gyakorlati példát! Az olasz államadósság nagyjából a 140 százaléka, a hatályos szabályok szerint ezt évi 4 százalékponttal kellene visszavágni. Ez egy olyan környezetben, amikor nő a gazdaság, és az ezzel párhuzamosan emelkedő folyamatosan csökkenti az euróban denominált adósságot, még akár reális is lenne. Recessziós veszély idején viszont brutális kiadáscsökkentéseket követelne meg az olasz költségvetéstől, és még jobban elmélyítené a válságot.
Ahogy a pandémia idején nőtt az államadósság a blokkban, világossá vált, hogy az SNP-ben lefektetett adósságcsökkentési ütem távol áll a realitásoktól. A változtatásról szóló egyeztetések tavaly novemberben kezdődtek. A Politico című lap értesülései szerint Brüsszel már a kezdetektől fogva igyekezett megfelelni a német aggályoknak, azonban a javaslat jellegéből adódóan ez szinte lehetetlen vállalkozás. Berlin szokatlan módszerhez folyamodott, Christian Lindner pénzügyminiszter a Financial Times című lapban megjelent nyílt levelében hívta fel a figyelmet arra, hogy Brüsszel javaslata „az adósságcsökkentés témáját politikai alkuk tárgyává teszi”. Lindner szerint „a szabályokat erősíteni kell, nem felhígítani”.
Lehetetlen küldetés
A német ellenkezés nyomán várhatóan beindul a szokásos uniós totojázás – hónapokig tartó egyeztetésekre lesz szükség, hiszen az SNP megváltoztatásához szükséges az összes tagállam jóváhagyása. A helyzetet bonyolítja, hogy jövő tavasszal európai parlamenti választások lesznek – és a politikai széljárás mindenképpen befolyásolja a folyamatot.
Alig van esély arra, hogy megvalósuljon az uniós pénzügyminiszterek eredeti szándéka: még az idén pontot tenni a reform végére.
Brüsszel javaslata szerint minden egyes tagállamra (amelynek államadóssága meghaladja a GDP 60 százalékát) külön-külön négyéves adósságcsökkentési menetrendet dolgoznának ki, minden évre meghatározva a csökkentés mértékét. A tervet nem csak a bizottságnak, de a tagállamok összességének is jóvá kell hagynia.
Figyelembe véve a blokk megosztottságát, ez szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. Azonban ha valami csoda folytán mégis egységesen rábólintanak az adott tervre a tagországok, Brüsszel sokkal keményebben büntethetné az útról letérő, renitens országokat, mint most, amikor a GDP 0,1 százaléka lehet a szankciók legfelső határa. Ezt a – nukleárisnak is nevezett – opciót azonban soha nem alkalmazta még az EU, ezért az elrettentő ereje igen csekély.
Kemény szabályok – máris fellazítva
Berlin (valamint Hága és Helsinki, a többi fiskális héja) szándékai szerint az éves hiánycsökkentésnek el kellene érnie minimum a GDP 1 százalékpontját, amihez arra lenne szükség, hogy a költségvetés kiadási oldala (GDP-arányosan) legalább 1 százalékponttal maradjon el a potenciális gazdasági növekedési ütemtől. Ez a gyakorlatban nagyon durva megszorításokat feltételez.
Brüsszel igyekszik kompromisszumot teremteni, azt javasolja Berlinnek, hogy a négyéves időtávon vett éves átlagos 1 százalékpontos hiánycsökkentés szelídüljön fél százalékpontra, s büdzsé kiadási oldala ne növekedjen gyorsabban, mint a potenciális GDP. Ez azonban még mindig erős megszorítást követel, s borítékolható, hogy kiveri a biztosítékot a magasabb államadósságot cipelő tagállamoknál, főleg az olaszoknál és a görögöknél – a német érdek előtti kapitulációnak tekintik majd a javaslatot.
Brüsszel a megegyezés elősegítésére még bedobta azt is, hogy legyen „jó” és „rossz” államadósság, az előbbibe tartozna a digitális és zöldátmenetet segítő állami költekezés. Ennek pontos meghatározása azonban szinte lehetetlen, így nem valószínű, hogy a fiskális héják belemennének egy erről szóló vitába.
