Tavaly előtt Amerika 17 év óta rekordmennyiségű, 416 tonnányi uránt vásárolt Oroszországtól. Oroszország 2019-ben még Amerika legnagyobb ellátóihoz tartozott, az amerikai atomerőművekhez szükséges urán 17 százalékát szállította, 2022-re ez lecsökkent 12 százalékra, amellyel Oroszország – Kanada és Kazahsztán után – Amerika harmadik legnagyobb szállítója. Ezzel tavaly csaknem egymilliárd dollárral gyarapította Oroszország importbevételeit.
A globális atomerőmű-fűtőanyagpiaci játszma hosszú távú, néhány év alatt nem fordítható meg a helyzet. Pillanatnyilag az erőmű-üzemanyag világpiacán az oroszok vezetnek. Emiatt Ukrajna, Zelenszkij elnök hiába tajtékzik, amikor fontos érdekek forognak kockán – jelen esetben az amerikai atomerőművek üzemanyag-ellátása – akkor a büntetőszankciókat kikapcsolják. Persze, mint a Bloomberg megjegyzi, az orosz uránt nem az amerikai állam, hanem magánvállalatok veszik, de az adminisztráció éber szemei előtt zajlik le az üzlet. Egyetlen kikötés érvényes:
Volt idő, amikor részaránya egyharmad volt.
Wagnerék Afrikában
A háború kiélezte Amerika és Oroszország küzdelmét a nemzetközi nukleáris fűtőanyag (dúsított urán) piacainak dominálásáért. Moszkva jobban áll, mert jelentős uránlelőhelyei vannak, és több (afrikai) országgal, amelyeknek igen jó minőségű uránérc-készletei vannak, tart fenn beszerzői kapcsolatokat. A Wagner magán katonai-biztonsági vállalkozás ebben Afrikában kiemelt szerepet játszik. Vezetője, Jevgenyij Prigozsinnak az állítólagos halála nem rázta meg a Kremlt. Wagnerék ott vannak a minap puccsisták által eltérített Nigerben (kiváló minőségű uránérc) és a Közép-afrikai Köztársaságban (CAR - uránérc, gyémánt-export). Mindkét, stratégiailag jelentős alapanyagokat piacra dobó állam Wagnerék kiemelt célpontjának, programja súlypontjának számít.
Amerikai támogatással
Másfelől Moszkva vélhetően idejekorán felmérte, hogy a fosszilis energiahordozóknak hosszú távon leáldozóban van az ideje és célszerű más, stratégiai előnyökkel kecsegtető világpiaci területre koncentrálni. Felturbózta az atomenergiához, a nukleáris erőművek fűtőanyaga gyártásához hozzájáruló, állami ellenőrzés alatt álló vállalatokat. Ma a TVEL/Tenex/TyehSznabEkszport, a Roszatom nukleáris fűtőanyag-előállító érdekeltsége gyártja a világ atomerőmű fűtőanyagának mintegy 45 százalékát, ezzel magasan piacvezető.
Egymagában többet termel, mint Nyugat-Európa és az Egyesült Államok együttvéve.
A nyugatot persze ez nagyon érzékenyen éringi. A Bloomberg egyenesen korunk Manhattan-tervének (annak idején az amerikai atomfegyver megteremtésének kódneve) nevezi a folyamatot, amelynek során, Oroszország ukrajnai inváziójának kényszerítő hatására Amerika és Európa kénytelen leszoktató programot életbe léptetni az oroszországi dúsított uránról és alternatív forrásokat keresni atomreaktorai működtetéséhez.
Nem kevésbé figyelemre méltó, hogy a hidegháború (1946–1991) után a nagy amerikai–orosz összeborulás idején
Washington kormánypénzekkel támogatta Moszkva programját,
hogy a részleges atomleszereléssel felszabaduló, atomfegyverhez megfelelő minőségű uránját (ami kilencvenszázalékos, hasadó-robbanni képes U-235 izotóp-tartalmat jelent) felhígítsa három–öt százalékos U-235 tartalmúra és dobja a világpiacra. Erről még 1993-ban kötöttek amerikai–oroszországi egyezményt.
Az olcsó orosz erőműurán ellustította Washingtont, Amerika saját, polgári célú hasadóanyag termelése jelentősen visszaesett. Washington e tekintetben kiszolgáltatott helyzetbe került a világpiacnak, Moszkvának. Az 1993-as szerződés végrehajtásaként hatalmas mennyiségű erőmű fűtőanyag kerülhetett a piacra, hiszen
Oroszország csaknem a tizedére építette le a hidegháború csúcspontján több tízezresre becsült nukleáris robbanófejei számát.
Ma hozzávetőlegesen hatezer ilyen fegyverrel rendelkezik, nagyjából ugyanannyival, mint a másik nukleáris szuperhatalom, az Egyesült Államok.
Üzemanyagból atombomba
Az amerikai stratégiai nukleáris ütőerő (triád) fontos komponense, az atomreaktorokkal hajtott, szükség esetén nukleáris robbanófejű rakétákkal Oroszországra csapást mérő atomtengeralattjárók dúsított uránszükséglete (a hajtóerőt biztosító atomreaktorok fűtőanyaga) igen jelentős. Míg Paks I-II. reaktorai nagyjából 3-5 százalékos U-235 tartalmú fűtőanyaggal mennek, addig az amerikai tengeralattjárók több mint 90 százalékos dúsítottságú (U-235 tartalmú) fűtőanyagot használnak. Ez a fűtőanyag roppant energiadús, egyben veszélyes is, hiszen
egy az egyben belehelyezhető bármelyik atombombába
– ellentétben a francia vagy az orosz atommeghajtású tengeralattjárókkal, amelyek legfeljebb 30 százalékos, mélyen az atomfegyver-építéshez szükséges dúsítási szint alatti üzemanyagot használnak.
