BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Prigozsin halálával a Wagner csoportot bekebelezheti a Kreml

Azt ugyan nem tudni, hogy ki ölhette meg Prigozsint és a Wagner csoport többi vezetőjét, de feltételezhető, hogy a halálukkal a Kreml megszerzi az irányítást a vezetés nélkül maradt zsoldosok felett. A Wagner csoport értékes afrikai érdekeltségekkel rendelkezik, amikre így a moszkvai elit teheti rá a kezét.

A Wagner csoport vezetőinek elvesztésével több mint valószínű, hogy a zsoldossereg nem tud ellenállni a Kreml és az orosz védelmi minisztérium nyomásának. Ez azt jelentheti, hogy 

a magánhadsereg felett Moszkva veszi át az irányítást.

Fotó: STRINGER/AFP

Augusztus 23-án Jevgenyij Prigozsin, Dmitrij Utkin és Valerij Csekalov, a Wagner csoport vezetői mind azon a repülőgépen utaztak, ami eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant Oroszország felett. Azzal, hogy a zsoldossereg fejvesztetté vált, 

a Kreml befolyása megnőhet a csoport felett. 

Az Institute for the Study of War (ISW) kutatói szerint 

Prigozsin és társai egyértelműen merénylet áldozatai lettek, bár az egyelőre nem világos, hogy ki robbantotta fel a repülőgépet.

Prigozsin halálával a Wagner csoport még veszélyesebb lehet, mint eddig bármikor

A nyugati országokban nagy aggodalmat okozott Jevgenyij Prigozsin halála. Sokak szerint a zsoldosvezér nélkül a magánhadsereg Vlagyimir Putyin irányítása alá kerül és sokkal veszélyesebbé válik. Németország válaszokat vár a Kremltől, Prigozsin halálával kapcsolatban.

A Wagner csoport az orosz–ukrán háború egyik ikonikus alakulatává vált. A zsoldosokról főként a Bahmutért vívott majdnem 10 hónapig tartó csata miatt lehetett sokat hallani. A Wagner és Prigozsin a háború alatt ellentétbe került az orosz vezetéssel, ami végül egy rövid lázadáshoz vezetett 2023 júniusában. Végül Aljakszandr Lukasenka közbenjárására a zsoldossereg megállt Moszkva előtt és Fehéroroszország felé elhagyta az országot.

Putyin a lázadás után árulónak nevezte Prigozsint, bár végül amnesztiát biztosított a Wagner tagjainak. Feltételezések szerint Prigozsin nem Vlagyimir Putyin orosz elnököt akarta eltávolítani a hatalomból, hanem rá akarta kényszeríteni a védelmi minisztérium magas rangú vezetőinek eltávolítására.

Az ISW az elemzésében úgy látja, hogy a zsoldossereg fontosabb vezetőinek halálával az orosz védelmi minisztérium be fogja hálózni az irányítás nélkül maradt zsoldosokat, akiket valamilyen formában az orosz reguláris haderőhöz fognak csatolni. 

A Wagner csoport rendkívül fontos lehet Moszkva számára, mivel a zsoldosoknak kiterjedt hálózatuk van Afrikában, ahol legalább egy tucat országban jelen vannak 

erről a Kyiv Independent írt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.