BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Panaszt nyújt be az EKB az olasz extraadó ellen, de mást nem tehet

Az euróövezeti jegybanknak nincs joga beavatkozni a tagállamok fiskális döntéseibe.

Az Európai Központi Bank (EKB) panaszlevelet fog küldeni az olasz kormánynak a múlt héten meglepetésszerűen bejelentett, az „extraprofitokra” kivetett 40 százalékos (később ugyan csökkentett) váratlan nyereségadó miatt – jelentette a Corriere della Sera, ami fokozhatja a súrlódásokat Róma és Frankfurt között, viszont semmire nem kötelezi az olasz kormányt.

Giorgia Meloni kormányfő unortodox eszközöket is bevet az államkassza feltöltéséhez.
Fotó: AFP

Az olasz lap szerint Frankfurtban már azon is kiakadtak, hogy Róma nem értesítette őket előre a tervezett különadóról. Az EKB-nak azonban nincs joga beavatkozni a tagállamok fiskális döntéseibe, a levél csak arra lesz jó, hogy tovább szítsa a feszültséget a jegybank és Róma között. 

Utóbbi többször is hevesen kikelt az EKB kamatemelési ciklusa miatt. Az olaszok érvelhetnek azzal is, hogy mégsem az eredetileg tervezett 10 milliárd eurós terhet akasztották bankjaik nyakába augusztus elején, valamint hivatkozhatnak arra is, hogy Spanyolországban és Litvániában is megadóztattak euróövezeti bankokat. Mondjuk, azokat is bírálta az EKB.

Az olasz bankadó várható hatása
 

Az olasz lap természetesen megkérdezte az EKB-t is, a jegybank mindössze annyit válaszolt, hogy 

hivatalos konzultációs kérelmet kapott az olaszoktól és véleményét időben közzéteszi.

A bankadóval kapcsolatos EKB-panasz a befektetők és a piacok dühének narratívájába illeszkedik, ám csak apró gyógyír lehet sebeikre. A Meloni-kormány a nyári szünet előtt, meglepetésszerűen döntött a kérdésben, az intézkedést gyorsított eljárásban verték keresztül. Az eredeti tervek szerint 40 százalék lett volna a nyereségadó, ám később ebből jócskán visszavettek:

a pénzintézetek eszközeinek 0,1 százaléka az adó felső határa. Így összességében 3 milliárd euró költségvetési bevétel származhat az bankadóból.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.