Keleten, a „globális Délen” a Kína (másodhegedűsként Oroszország) vezette BRICS, nyugaton az USA egyfelől, Nyugat-Európa másfelől avatkozik be, verbálisan és fegyverszállításokkal is a két nemzetközi válsággóc sorsa alakulásába. Európa, az EU kulcsországaiban – részben az átgondolatlan bevándorláspolitika, részben az Ukrajna-konfliktust kísérő miatt – komoly feszültségek alakultak ki. És a három nagy blokkon belül, országszinten is érdekalapú kisebb hasadások keletkeznek. Lásd Németországot, ahol a Baerbock külügyminiszter asszony nevéhez köthető „keményebb” külpolitikai irányvonal szembemegy Scholz kancellár „puhább”, tétovázóbb lépéseivel. Igaz, az utóbbi időben Scholz bekeményített, ám ez nem oldja fel a német hármas kormánykoalíció külpolitikai-külgazdasági alapokon is nyugvó, folytatódó belső torzsalkodását.
A „kettős mérce” dilemma: Nyugaton, mint a The New York Times (NYT) szerzője, a veterán amerikai újságíró, az arabul tudó, Moszkvában, Washingtonban, Tel-Avivban/Jeruzsálemben, Kairóban éveket töltő Neil MacFarquhar említi, immáron csaknem két éve a Biden-adminisztráció magas lóról folyamatosan elítéli Oroszországot brutális Ukrajna-inváziója, a civilek válogatás nélkül való legyilkolása miatt. Nyugaton ez nagy visszhangot keltett, másutt ennél mérsékeltebb volt a hatás. Kétféle megítélés létezik?
A „harmadik világ” – mai szóhasználattal a globális Dél kezdettől fogva inkább a nagyhatalmak közti konfliktusként tekintett az Ukrajna-válságra. Ez okból is igyekeztek kimaradni Oroszország elszigeteléséből, a Moszkva elleni szankciókból.
Most, ahogy a Gáza övezet október 7. óta tartó izraeli bombázása több mint 4300 emberéletet követelt, a Biden-kormányzat feltételek nélküli (Izrael) támogatása erősíti a szembeszelet a washingtoni kormány erőfeszítéseit illetően, hogy a maga oldalára állítsa a világ közvéleményét
– írja a NYT. Mi ez, ha nem kettős mérce, Ukrajna esetében elítélik a civilek bombázását, a Gázai övezetben pedig nem? – szól az érvelés, amelynek támadható pontjai is vannak. Nem Ukrajna követett el agressziót Oroszországgal szemben, példátlanul brutális cselekedeteket elkövetve, amint azt a Gázai övezet lakosságába mélyen integrálódott terrorszervezet, a Hamász tette. Ez persze nem menti fel a masszív légitámadások elrendelőit, hiszen a nagy Budapest méretű, sűrűn lakott Gázában a legpontosabb okosbomba-találatnak is lehetnek/vannak civil áldozatai.
Keleten, vagyis a globális Délen sem sokkal jobb a helyzet. Igaz, az öt nagy állam, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetésével összeállt, új nemzetközi rendet, többpólusú világot (de hogy hányat, azt bölcsen nem firtatják) hirdető BRICS népszerűsége felívelőben van. Ehhez rendelkeznek a szükséges gazdasági súllyal is, Kína nem messze van a világ legnagyobb gazdasága címtől (ha vásárlóerő-paritáson, PPP-n számoljuk, immáron fél évtizede világelső),
A Kreml dörzsöli a tenyerét
Moszkvának jól jött a gázai válság. Egyrészt megosztotta a figyelmet, a Nyugat segélyezési keretét Izrael és Ukrajna között, másrészt a „kettős mérce” elmélet felélénkítésével, a Nyugat úgymond kétarcúságának felfedésével saját politikai céljai elérését könnyítette meg.
Vlagyimir Putyin egyik dédelgetett célja: visszatérni a Közel-Keletre.
Moszkva be is avatkozott Szíriában, sőt Észak-Afrikában, Líbiában is próbálkozott. A mostani gázai válságban Moszkva hangoztatta: ő az egyetlen nagyhatalom, amelynek jó kapcsolatai vannak mind Izraellel, mind pedig a palesztinokkal. Putyin egészen odáig elment, hogy a gázai válságot az oroszországiak második világháborús szent jelképéhez, Leningrád ostromához hasonlította – jegyzi meg a NYT cikkírója.
A kínai Övezet és út kezdeményezés (BRI), amely a BRICS egyfajta segédvállalkozásának tekinthető, a világ 155 országával kötött együttműködési megállapodást az elsősorban a kínai külkereskedelmet segítő globális áruszállítási infrastruktúra továbbépítésére. Ám India, a Kelet és Nyugat között ingadozó hatalmas dél-ázsiai állam példája jelzi, az egységes globális Dél is illúzió. India mellett más ingadozók sem illenek bele az egységes globális Dél egyelőre csak homályos általánosságokban megfogalmazott képébe. Például Indonézia, a világ legnépesebb iszlám többségű országa, amely nem ismeri el Izrael Állam létét.
Napjaink fejleménye, hogy a gázai háború kapcsán a Közel-Kelet, a globális lőporos hordó ismét képbe kerül, még nyugtalanítóbb világhelyzetet teremt. Felidézi egy új közel-keleti háború veszélyét – noha eddig a korábban érintett államok, Egyiptom, Jordánia, Szíria nem tettek katonai lépéseket, hogy megtámadják Izraelt. Kairó sem mondta fel az Izraellel kötött korábbi egyezményeket. Egyedül Irán mozgolódik, mint a két gyújtópont, a Hamász és a libanoni székhelyű Hezbollah támogatója. Iránnak azonban – ellentétben Észak-Koreával, az új „gonosz tengelye” másik tagjával (Oroszország és Kína mellett) – nincs bevethető atomfegyvere, Izraelnek viszont többtucatnyi van.
Az újratömbösödő világ (más megfogalmazásban az erőviszony-alapú hatalommegosztás új sémája) kihat az eleddig leghatékonyabb, legátfogóbb nemzetközi szervezetre, az ENSZ-re, állandó testületére, a Biztonsági Tanácsra (BT) is. Megszűnni látszik a hidegháború vége, 1991 utáni, Nyugat dominálta világrend. Vissza az ötvenes-hatvanas évekhez, amikor a második világháború után a nyugatiak gyarmati rendszere felbomlásával újraosztották a kártyákat? Vissza az 1955-ös bandungi értekezlet szelleméhez, a globális Dél egyik szellemi bástyájához, az el nem kötelezettek mozgalmához, a Nehru, Tito, Szukarno, Csou En-laj, Makáriosz érsek nevével fémjelzett korszak örökségéhez? Ami persze távolról sem volt idilli: a türelmes politizálás szimbólumává emelt Dzsavaharlal Nehru indiai vezetőről mondta annak idején Csou En-laj: „Nem ismertem nálánál arrogánsabb embert.”)
