BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ukrán határ

Nincs megállapodás a lengyel-ukrán határon, tovább folytatódnak a tüntetések

Miután a kamionosoknak elegük lett az ukrajnai konkurenciából, több átkelőt is eltorlaszoltak. A lengyel–ukrán határon leállt a közlekedés, és a két ország kormánya nem tud dűlőre jutni az ügyben.

Kijev és Varsó ismét nem tudott megegyezni az ukrán határnál egy hete tartó tiltakozás feloszlatásáról, amelyet a lengyel kamionosok a saját piacuk védelme érdekében indítottak el – írta a Reuters.

ukrán határ
Múlt hét óta több ezer lengyel kamionos vonult ki az ukrán határra, hogy tiltakozzon a bevándorló munkások ellen.
Fotó: AFP

A lengyel fuvarozók múlt héten három határátkelőhöz vonultak ki, hogy azokat a kamionjaikkal elzárva tiltakozzanak a kormány tétlensége ellen, amiért az Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta szabadon beengedi az ukrán vetélytársaikat, rontva a hazai sofőrök üzletét.

A tiltakozók azt kérték, hogy a két évvel ezelőtti állapotokhoz hasonlóan csak korlátozott számú fuvarozói engedélyt adjanak ki az ukrán kamionosoknak – Kijev azonban azt mondta, hogy nem hajlandó figyelembe venni ezt a követelést.

A tárgyalások eredménytelenek, a lengyel határ pedig továbbra is le van zárva. Hétfőn újra leülünk, hogy megvitassuk a kérdést, és megpróbálunk kompromisszumot találni 

– nyilatkozta Szerhij Derkach ukrán infrastrukturális miniszter. A politikus azonban abszurdnak nevezte, hogy a lengyel tüntetők egy háború során kizárnák őket az uniós piacról.

A lengyel kamionosok azonban a humanitárius és katonai szállítmányokat szabadon átengedik a határon. A legnagyobb problémájuk azzal van, hogy a háború kitörése óta rengeteg ukrán fuvarozó regisztrálta magát Lengyelországban, akik az uniós engedmények nélkül minimális ellenőrzés nélkül tudnak közlekedni, míg a belföldi sofőrökkel szemben továbbra is él a szállítmányozási szigor – ez pedig jelentős előnyt ad az ukrán bevándorlóknak az ország piacán.

Elegük lett a konkurenciából a lengyel fuvarozóknak, az ukrán határnál tiltakoznak

A kamionosok három határátkelőt lezártak, és a háború kitörése előtti piacvédelem visszaállítását követelik.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.