Madou Koulibaly a régi Olaszország új arca – csónakon érkezett menekültként 2018-ban Guineából Olaszországba, és az első migráns buszvezető lett Toscanában. Giorgia Meloni kormányfő ugyanis szavakban kemény ugyan a migránsokkal, de tárt kézzel várja a külföldi munkavállalókat, hogy enyhítse a munkaerőhiányt.
A miniszterelnök tavaly októberben nacionalista programmal került hatalomra, azt ígérte, hogy szigorúbb migrációs törvényekkel fékezi meg az Észak-Afrikából illegálisan érkezők áradatát, korlátozza a tengeren bajba kerülőket mentő jótékonysági szervezetek tevékenységét, és albán fogadótáborokba zárja a bevándorlókat, emlékeztetett elemzésében a Reuters.
Meloni ugyanakkor szélesre tárja az ajtókat több százezer külföldi előtt, akik számára legális munkalehetőséget biztosít, hogy betöltse a munkaerőpiacon tátongó lyukakat. A munkaerőhiány ugyan a többi fejlett ipari államban is probléma, Olaszország azonban ráadásul a világ egyik leginkább öregedő és leggyorsabban csökkenő népességű országa.
Kell a fiatal, friss vér a gazdaságnak
Az Istat statisztikai hivatal előrejelzések szerint 2050-re majdnem ötmillióval lesz kevesebb a ma 59 milliós lakosság, amelynek több mint harmada 65 éven felüli lesz addigra. A friss, fiatal vérre tehát nagyon nagy szükség van sok ágazatban, az építőipartól kezdve a turizmuson át a mezőgazdaságig.
Antonio Tajani külügyminiszter, aki októberben hároméves megállapodást írt alá Tunéziával, amely évente legfeljebb 4000 tunéziai számára egyszerűsítette a vízum- és tartózkodási engedélyezési eljárásokat, azt állítja, hogy a kormány nem ellenzi önmagában a bevándorlást.
Mi akarjuk megválasztani, hogy ki lép be Olaszországba és Európába, és nem akarjuk az embercsempészekre bízni a döntést
– hangsúlyozta a múlt hónapban a római parlamentben.
Giuliano Cazzola munkaerőpiaci szakértő és volt konzervatív törvényhozó szerint a gazdasági és demográfiai realitások mérsékelik a kormány bevándorlásellenes álláspontját.
„Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a bevándorlás a legegyszerűbb eszköz Olaszország újranépesítésére. Egy ma született csecsemő 20 év múlva lép be a munkaerőpiacra, míg aki ide érkezik, az 20 éves, és azonnal munkába állítható” – nyilatkozta a Reutersnek.
Nem tudják megállítani az illegális migrációt
Ígéretei ellenére Meloni kormánya eddig kevés sikert ért el az illegális migráció megfékezésében.
Az idén eddig majdnem 153 ezer ember érkezett csónakokon Észak-Afrikából,
ami hatalmas ugrás a 2021-es 63 ezerhez, de még a tavalyi 96 ezerhez képest is, és megközelíti a rekordot jelentő 2016-os 181 400-at.
Ugyanakkor Róma a 2023 és 2025 közötti időszakra 452 ezerre emelte a munkavállalói vízum kvótáját az Európai Unión kívülről érkezők számára – ez 150 százalékos növekedést jelent az előző három évhez képest, pedig az idei 136 ezer is a legtöbb volt 2008 óta.
A vízumot csak azok kaphatják meg, akik rendelkeznek állásajánlattal, és általában az illegálisan érkezettek kapják meg, akik így törvényesíthetik a helyzetüket az országban.
Sokkal több munkáskéz kellene
Ennyi azonban nem elég az igények kielégítésére. Kormányzati becslések szerint a 2023–2025-ös időszakra 833 ezer engedély kiadására lenne szükség. Az idei kvótára hatalmas volt a túljelentkezés, több mint 600 000 kérelmet nyújtottak be a vállalkozások és a szakszervezetek.
Olaszországban a munkaerőválság különösen súlyos az olyan helyeken, mint például gazdag északi tartomány, Brescia, ahol a körülbelül négy százalékos, ami pedig csak az országos átlag fele.
A Confindustria üzleti szövetség a helyi hatóságokkal összefogva olyan programot indított, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy közvetlenül a menedékkérőket befogadó központokból vegyenek fel munkavállalókat.
Kétségbeesetten keresünk munkaerőt, mert a fiatal olaszokat már nem érdekli a másodrendűnek tekintett fizikai munka
– panaszkodott Paolo Bettoni, a Confindustriához kapcsolódó építőipari szakmai csoport által működtetett bresciai képzési központ vezetője.
Túl alacsonyak a bérek az olaszok ízléséhez
A helyi tisztviselők szerint eddig mintegy 200 menedékkérőt választottak ki a több mint 800 jelentkezőből. A terv az, hogy megvitatják velük a képzési lehetőségeket, hogy januárban megkezdhessék a tanfolyamokat, amelyek remélhetőleg később munkavállaláshoz vezetnek.
A munkaerőhiány inkább az alacsony képzettséget igénylő ágazatokban jelentkezik. Egyes munkáltatók szerint ez legalább részben a nem vonzó munkakörülményeknek, köztük az alacsony fizetések következménye.
A lassú gazdasági növekedéssel küzdő Olaszország az egyetlen olyan ország a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 38 országából, ahol az elmúlt 30 évben csökkentek az inflációval kiigazított bérek.
Carlo Massoletti, a Confcommercio kiskereskedelmi lobbi bresciai tagozatának vezetője szerint az ottani vállalatok
a potenciális forgalom mintegy 20 százalékát veszítik el munkaerőhiány miatt,
hozzátéve, hogy a konyhai személyzet, a pincérek és a szállodai szobalányok a nehezebben betölthető munkakörök közé tartoznak.