A növekedési kényszer, a erő feletti bővítésének hajhászása nem sok jóra vezet, sőt könnyen kontraproduktív lehet, az emberiségnek a realitásokkal kell szembenéznie, hogy fenntartható módon kezelhessék a Föld véges erőforrásait – ez a summázata a Reuters elemzésének, amely a gazdag országok gazdasági növekedését, társadalmaik boldogságérzetét és lehetőségeit veti össze a fejletlen és a feltörekvő országok növekedésre alapozó gazdaságpolitikájával.
Fotó: AFP
Az anyagi javak hajszolásában, a sokszor teljesen értelmetlen igényeket keltő és azokat kielégítő fogyasztásban élenjáró, gazdag országok előtt az a kérdés, hogy polgáraik vajon képesek lesznek-e továbbra is jól élni a lassabb növekedés korszakában. Ez részben az erőforrások elosztására vonatkozó gazdasági és politikai döntések függvénye.
Ha a jómódú országok nem tudnak visszavenni a szerzési vágyukból, és valamelyest elszakadni az individualista gondolkodásmódtól, abból sok boldogtalanság és számos konfliktus fog fakadni. Ám ha céltudatosabb, gondoskodóbb és zöldebb jövőt választanak, a polgárok boldogulhatnak
– hangsúlyozza Jeenah Moon, a Reuters szerzője Arisztotelészig visszanyúlva, aki elsőként ismerte fel, hogy
az anyagi javak szükségesek, de nem elegendők a jó élethez. Az embereknek szociális, intellektuális, sőt spirituális szükségleteik is vannak.
Ezt az alapvető bölcsességet számokkal is alátámasztja az évente megjelenő World Happiness Report, amely a boldogság hozzávalói alapján a jövedelmet csak az egyik fontos befolyásoló tényezőként definiálja, emellett azonban a társadalmi támogatottság, a szociális védelem és szolidaritás, a fontosságérzet, az egészségben megélhető élettartam és a saját döntések meghozatalának szabadsága is létfontosságú. Ennek ellenére a modern kultúra a gazdasági növekedést helyezi előtérbe és fetisizálja.
Lapos ívet ír a gazdasági növekedés
Tény, hogy a gazdasági fejlődés – a diktatúrákat leszámítva – a társadalmi változások mozgatórugója lehet, emberek millióit kiemelve a szegénységből, ezért az elmaradott országoknál az utóbbi évtizedekben tapasztalt dinamikusabb pozitív megítélésű. S ennek a folyamatnak folytatódnia kell.
Ezzel szemben a fejlett gazdaságok a 2008-as globális pénzügyi világválság óta nem sokat növekedtek, és a jövőre vonatkozó kilátások is meglehetősen borúsak. A válság óta eltelt másfél évtizedben a fejlett országok átlagos növekedése évi 1,6 százalékos volt csupán, míg az azt megelőző 15 év átlaga még 2,8 százalékra jött ki.
Fotó: Mikola Tisz / MTI
A Nemzetközi Valutaalap a következő öt évre átlagosan 1,7 százalékos növekedést jósol, azaz aligha lesz kitörés ebből a beszűkült folyosóból. S mindez a realista forgatókönyv, amely számol ugyan az orosz–ukrán katonai konfliktus tovaterjedő hatásaival, viszont nem kalkulál sem egy újabb globális pénzügyi válsággal, sem egy újabb világjárvánnyal vagy egy újabb háborúval.
Adósságok szorításában
Ebben az ideálisnak mondható szcenárióban ugyanakkor a múlt örökségeivel is foglalkozni kell, ezek is ránehezednek a növekedési lehetőségekre. Az első helyen a fejlett országok felgyorsult eladósodását kell említeni, ami az ilyen-olyan gazdasági mentőcsomagok, ösztönzők eredményeként a 2007-es 71 százalékról a GDP 112 százalékára növelte a bruttó államadósságot ebben a körben.
A másfél évtizeden át mesterségesen alacsonyan tartott kamatlábak hatása kifúlt, újabb költségvetési és monetáris húzásokkal pedig nem lehet fenntartható módon fellendíteni a világgazdaságot a következő években.
Fotó: Shutterstock
Az orosz–ukrán háború negatív gazdaságpolitikai hatása a védelmi iparág erő feletti fejlesztése. A haditechnikai eszközök adta biztonság illúziója viszont nagyon sokba kerül a felfegyverkező társadalmaknak, közülük is azoknak, amelyek hirtelen kaptak észbe.
A fegyverkezés és a hadiipar felfuttatása erősíti ugyan a gazdaág teljesítményét, ám a másik oldalon produktív és valós társadalmi hasznot hajtó beruházásoktól vonja el a fontos forrásokat, és ezzel a jövedelmek egészséges bővülését hátráltatja.
A hosszabb távon érvényesülő negatív megatrendekkel is foglalkozni kell, itt Jeenah Moon első helyen a fejlett országokban tapasztalt elöregedést említi. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint a gazdag országok klubjában a 65 év felettiek (azaz jellemzően a nyugdíjaskorúak) és a foglalkoztatottak jelenlegi 33 százalékos aránya 2050-re 53 százalékosra nőhet, magyarán egy foglalkoztatottra jut egy nyugdíjas korú, eltartást igénylő ember.
A másik veszélyes megatrend a globális felmelegedés, amely ellen radikális lépések kellenének, ehhez képest a világ túl keveset tesz. Az egyes országoknak a jövőben hatalmas összegeket kell majd költeniük a melegebb világhoz való alkalmazkodásra és az éghajlatváltozás okozta károk helyreállítására. A környezetbarátibb technológiákra való átállás is egyfajta kényszer, ami társadalmi szinten is fontos feladatok elől vonja el a forrásokat.
A helyzet azonban nem annyira sötét, a lassabb növekedés nem elkerülhetetlen és nem vezet elszegényedéshez. Ennek letéteményesét, de egyben veszélyforrását is a mesterséges intelligencia térhódításában látja Jeenah Moon.
A mesterséges intelligencia a reálgazdaságban alkalmazva nagyban hozzájárulhat a termelékenység, ezáltal a szétosztható javak növeléséhez, a másik oldalon viszont munkaerőt tesz feleslegessé, társadalmi feszültségeket generálva, ami az egyes emberek szintjén növekvő szorongással, megszokott életszínvonaluk kényszerű feladásával és a váltás bizonytalanságával jár.
Fotó: Yuichiro Chino
Megoldás persze mindenre van, kérdés csak az, mennyire kivitelezhető. A fejlett országok az anyagi javak termelésének fokozásával, majd újraelosztásuk igazságosabbá tételével operálhatnak, a szegényebb rétegek elégedettségét fokozva, egyúttal a gazdagok ellenérzéséit, frusztrációját kiváltva.
Szemléletváltás nélkül nem megy
A másik lehetőség a jólét holisztikusabb megközelítése, amely nagyobb hangsúlyt fektet az emberek társadalmi, szellemi és lelki szükségleteire. Több erőfeszítést fordítanánk a közösségek építésére és a bolygó védelmére.
Ehhez azonban társadalmi méretekben olyan gyökeres szemléletváltásra lenne szükség, amelynek magjait elvetették ugyan, de ahhoz már sokkal több kell, hogy szárba is szökkenjenek.
Az óhatatlanul felszínre törő konfliktusok kevésbé lennének élesek, ha a kulturális gondolkodásmód a társadalmi szolidaritást helyezné előtérbe. Végül is sokan úgy érzik, hogy az életük értékesebb, ha adakoznak a társadalomnak.
Fotó: AFP
Kiváló példa erre Bill Gates Microsoft-alapító és Warren Buffett multimilliárdos nagybefektető, akik vagyonuk döntő részét olyan alapítványokra bízzák, amelyek társadalmi hasznosságú célok elérésén dolgoznak. Emellett a kormányok nemcsak adókkal, hanem adókedvezményekkel is ösztönözhetnék a gazdag polgárokat a vagyonátadásra.
Majd ha a Z generáció átveszi az irányítást
A szemléletváltásra kora és megszokásai miatt az idősebb generáció képessége erősen korlátozott, viszont az 1996 és 2010 között születettek, vagyis az úgynevezett Z generáció körében pozitív hozzáállást mutatott ki a McKinsey felmérése. Ők fogékonyak a kulturális változtatásra, általánosságban a jó értelemben vett idealizmus jegyei fedezhetők fel bennük.
Hisznek abban, és tudják is, hogy aktívan tenniük kell az éghajlatváltozás megállításáért, nagyobb társadalmi egyenlőséget akarnak, és céltudatosabbak. Ugyanakkor az utóbbi időszak csapásai, így a pandémia, a pénzügyi világválság, a háborús konfliktusok és a klímakatasztrófák növekvő pesszimizmussal töltik el őket.
Ha ezen túl tudnak lépni, akkor van remény arra, hogy alacsonyabb gazdasági növekedés közepette is elégedett társadalmak éljenek a Földön.
