A Trieszt, Genova, La Spezia és Gioia Tauro kikötőit érő tetemes kereskedelmi kár miatt Róma kész részt venni egy vörös-tengeri katonai misszióban – közölte Antonio Tajani olasz külügyminiszter a hétfő este erről tartott kormányülést követően. A jemeni húszik támadásai okozta vörös-tengeri hajózási zavarok miatt krízishelyzet alakult ki a négy legnagyobb olaszországi kereskedelmi kikötőben.

Anti-US Maritime Coalition And Pro-Palestinians Protest In Yemen
Fotó: Getty Images

2023-ban az olasz kereskedelmi csereforgalom 40 százaléka a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán keresztül haladt, ami 154 milliárd eurónak felelt meg. 

A Trieszt, Genova, La Spezia, valamint a déli Gioia Tauro kikötőjébe december óta nem érkeznek konténerszállító hajók. Hasonlóképpen Velence kikötőjét is a teljes leállás veszélyeztet az Európa és a Közel-Kelet közötti kereskedelmi útvonalon. Trieszten tavaly 877 ezer, Genován 2,5 millió, Gioia Tauro kikötőjén 3,6 millió konténer haladt át.

Eltaláltak egy amerikai hajót Jemen partjainál

Az óceánjárón tűz ütött ki, de személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A három rakétából kettő még a szárazföldön lezuhant.

A helyzetről Antonio Tajani, a Guido Crosetti védelmi miniszter és a titkosszolgálatokért felelős Antonio Mantovani számolt be a kormánynak.  

Ha a válság elhúzódik, a kereskedelmi társaságok lemondhatnak a Szuezi-csatornán át vezető útvonalról, a földközi-tengeri kikötők helyett az észak-európaiakat részesítve előnyben

– hangoztatta Antonio Tajani. A Rotterdam irányába történő elmozdulás „pusztító hatást gyakorolhat az olaszországi kikötőkre” – tette hozzá a külügyminiszter. Megjegyezte, hogy a Vörös-tengert helyettesítő atlanti útvonal majdnem két héttel több időt igényel.

Giorgia Meloni olasz kormányfő egy az Európai Unióval közös tengeri misszióban való részvételt mérlegel. Róma az EU külügyi tanácsa jövő hétfői ülésére vár, amelyen az Európába tartó kereskedelmi hajók védelme szerepel napirenden.

Az védelmet biztosíthat a Vörös-tengeren áthaladó hajóknak hadihajók segítségével, amelyek akár válaszolhatnak is a húszik támadásaira 

– hangoztatta Guido Crosetto egy hétfő esti televíziós interjúban.    

Az olasz kormány terve szerint a megoldás a Szomália partjainál működő Atalanta nevű katonai misszió átköltöztetése lehet a Vörös-tenger térségébe. Feladata a kereskedelmi hajók védelme a kalóztámadásokkal szemben. Februártól Olaszország veszi át az Atalanta misszió vezetését: Róma szerint az Atalantában részt vevő hadihajók nyújthatnának védelmet a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajóknak. Olaszország kész rendelkezésre bocsátani fregatthajókat.

Másik megoldás a szintén az Európai Unió égisze alatt a Hormuzi-szorosban működő Agenor misszió bővítése lehet, de ezt Róma nem részesíti előnyben, mivel a katonai művelet francia parancsnokság alatt van.