BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bundestag

Újabb katasztrófa felé sodródik a megtépázott német koalíció

Az idei költségvetésre végre pont került, de a jövő évit még nehezebb lesz tető alá hozni.

Önmagában⁠⁠ nem elegendő ok a fellélegzésre Németországban az, hogy a Bundestag elfogadja az idei költségvetést. A gazdasági adatok ⁠⁠kiábrándítók, rendszeresek a tüntetések, és a kormányon belül egyre nő a feszültség – ebben a helyzetben kell majd összeállítani a jövő évi büdzsét, ami megfigyelők szerint nem lesz gyerekjáték.      

Berlin,2023:,Alexanderplatz,Is,A,Large,Public,Square,And,Transport
Sokan vannak az Alexanderplatzon. De mi járhat a lakosság fejében?
Fotó: Shutterstock

Az idei büdzsé pontot tesz a legégetőbb vita végére, ugyanis rendezi az állam hitelfelvételéről kirobbant nézeteltérést. Ugyanakkor 

a hárompárti koalícióra egy nagyjából húszmilliárd eurós lyuk betömése vár, amihez minden érdemi politikai erőnek kompromisszumot kell hoznia         

– ez nehezen elképzelhető abban a helyzetben, amikor éppen az utcán zajlik a politika, azaz az elvben szövetséges erők már nem képesek „egymás között” rendezni nézeteltéréseiket.  

Vissza a pályára

Az idei évre elfogadott költségvetés visszaviszi Németországot a 2020 óta felfüggesztett adósságfékrendszerhez. Ezt először a járvány, majd az ukrajnai háború miatt függesztették fel. A törvény tető alá hozása sokba került a kormánynak. Tovább csökkent Scholz kancellár, Lindner pénzügyminiszter és az egész kormány népszerűsége.  

Már idén csökkentik a támogatásokat, elsősorban a mezőgazdasági szektorban, 

(ezért tüntettek a gazdák traktorokkal az elmúlt hetekben).  Közben kilőtt a szélsőséges AfD népszerűsége – pontosan néhány hónappal az európai parlamenti választások előtt.

A német GDP alakulása 2021-től, né./né.
 

Elhúzódik a fájdalom  

Összességében tehát már most is nagy a feszültség a társadalomban és a kormányban is. Pedig magas rangú tisztviselők szerint 

a jövő évi büdzsé elképzelhetetlen további, széles körű megszorítások nélkül,

amit az emberek a saját zsebükön fognak megérezni. Miután az adóemeléseket ⁠⁠Lindner igyekszik elkerülni, a támogatások és a szociális rendszer, azaz a kiadási oldal megnyirbálását lehet valószínűsíteni. 

Ez pedig nem jelent fényes jövőt, ugyanis az egykor kiváló német infrastruktúrára is bőven kellene költeni. Emellett örök kérdés a német fegyveres erők modernizálása, a hadsereg fejlesztésére adott elkülönített keret nagysága. Ukrajna támogatása kapcsán kiderült, hogy sok tank működésképtelen, ⁠⁠jelen állapotában nagyszervizt igényel, holott a Bundeswehr kötelékében még harcképesként tartották ezeket számon.          ⁠⁠             

Bundestag
Fotó: AFP

A harapófogó közben zárul, ugyanis a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülnek,

ennek megreformálásához kétharmados parlamenti támogatás lenne szükséges. Az FDP és a kereszténydemokrata CDU már jelezte, hogy semmilyen ilyen irányú előterjesztést nem szavaz meg.  

A kormány független gazdasági tanácsadó testülethez fordult, amely szerint elengedhetetlen az adósságfékszabályok átmeneti felülvizsgálata, egy egyre szigorodó rendszert képzelnének el, azaz nem sokkszerűen, hanem évről évre kis lépésekben húznák szorosabbra a gyeplőt.            

A javaslat növelné a fiskális politika rugalmasságát, teret engedne a közkiadásoknak, és az állam fenntarthatóságának aláásása nélkül szabályozná a válság utáni átmenetet

– mondta Monika Schnitzer, a Ludwig-Maximilians Egyetem közgazdaságtan-professzora, a független gazdasági tanácsadó testület elnöke. Miután az adósságszint növeléséhez nincs meg a kétharmados támogatás, így tehát marad a bizonytalanság Európa legnagyobb gazdaságának költségvetése körül.           

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.