BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német konzervatívok kitartanak a belső égésű motorok mellett – Von der Leyen karrierje forog kockán

Az uniós jogszabály alapján az EU területén 2035-től tilos lesz az új benzines és dízelautók értékesítése – a CDU ezt eltörölné.

A német kereszténydemokraták (CDU) az európai parlamenti választásokra készült programjukban hatályon kívül helyeznék a belső égésű motorok kivezetéséről szóló uniós jogszabályt. Ezzel szemben a CDU politikai családja, az Európai Néppárt (EPP) úgy döntött, hogy kihagyja ezt a felhívást a tervezetéből. Mindez kellemetlen helyzetbe hozhatja az újrázni készülő Ursula von der Leyent is.

Mercedes-Benz Sindelfingen plant
Fotó: AFP

Mint ismert, az Európai Bizottság és Németország tavaly márciusban közösen bejelentette, hogy megegyezésre jutottak a kizárólag belső égésű (fosszilis üzemanyaggal működő) motorral hajtott autók jövőjével kapcsolatos, heteken át húzódó vitájukban. A döntés lehetővé teszi az ilyen motorokkal felszerelt új járművek regisztrációját 2035 után is, de csak abban az esetben, ha teljes mértékben e-üzemanyagot használnak.

Az e-üzemanyagok a légkörből kivont szén-dioxid és a megújuló villamos energia felhasználásával előállított hidrogén szintézisével készülnek. Bár az e-üzemanyagok is bocsátanak ki szén-dioxidot a légkörbe a motorban történő elégetéskor, de ez megegyezik azzal a mennyiséggel, amelyet az üzemanyag előállítása során a légkörből kivontak, így lényegében szén-dioxid-semlegesnek számítanak.

Az uniós jogszabály alapján az EU területén 2035-től tilos lesz az új benzines és dízelautók értékesítése, a CDU azonban eltörölné ezt a szabályt. A Politico szerint ez kellemetlen helyzetbe hozhatja Ursula von der Leyent is, akinek az Európai Bizottság (EB) elnökeként fontos szerepe volt a törvény elfogadásában. A politikus ugyanis újrázni szeretne, pártcsaládja, az EPP – amelyben a német konzervatívok meghatározó erőnek számítanak – támogatja.

Válságba került a nemzetközi elektromosautó-gyártás

Az elektromos járművek (EV) iránti kereslet lassulása végigsöpört az iparágon, emiatt most globálisan tömeges elbocsátásokra, termeléscsökkentésre és a gyártási stratégiák átalakulására kell számítani, ami jócskán lelassítja a robbanómotorokról való leválást. Hosszú távon azonban az elektromosautó-ipar vissza fog térni a régi kerékvágásba.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.