
Tízmillió fontnyi sört döntöttek le a britek az Eb-döntő alatt
Idén először ismét gyorsult az infláció az Egyesült Királyságban, azonban a vártnál kisebb mértékben, mert a jegybank számára irányadó szolgáltatási árak kevésbé meredeken, a jelzett 5,5 százalék helyett csak 5,2 százalékkal emelkedtek.

Az infláció két hónapig maradt a Bank of England (BoE) célját jelentő két százalékon, júliusban 2,2 százalékra emelkedett; közgazdászok 2,3 százalékos növekedést vártak. Az előző hónaphoz képest már 0,2 százalékos csökkenést mértek, és
a maginfláció is alacsonyabb lett a júniusinál:
éves összehasonlításban 3,3, havi összevetésben 0,1 százalék.
A hírre jelentősen gyengült a font a dollárral szemben, és a piac immár 47 százalékos eséllyel árazza, hogy a BoE az augusztusi után szeptemberben is negyed százalékpontos kamatvágást hajt végre. Az inflációs adat nyilvánosságra hozatala előtt ennek 36 százalékos esélyt adtak – jelentette a Reuters.
Megugrasztotta a fogyasztást az Eb és az olimpia
Tavaly március óta először gyorsult az élelmiszerár-infláció is, a labdarúgó-Európa-bajnokság, a párizsi olimpia és a szokásosnál melegebb idő viszont hozzájárult a forgalom növekedéséhez.

A júniusi 1,6 százalék után az augusztus 4-ével zárult négy hétben 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a szupermarketekben a Kantar adatai szerint. Elsősorban a vitaminok, étrend-kiegészítők, italok és a csokoládé drágult a leggyorsabb ütemben.
A 30 ezer brit háztartás vásárlási szokásait felmérő kutatásból az is kiderült, milyen hatásuk van a nagy sporteseményeknek – számolt be a Sky News internetes oldala.
Bor, sör, csipsz és sós mogyoró
Az olimpia megnyitójának napján 35 százalékkal emelkedett a bor, 60 százalékkal a mogyoró és diófélék és 10 százalékkal a csipszek eladása az előző hetihez képest.
A Spanyolországgal vívott EB-döntő napján a szurkolók csak sörre tízmillió fontot költöttek a boltokban – a kutatás szerint
ilyen vasárnapi sörforgalomra több mint három éve nem volt példa.
(Egy font 459,6 forint.) A pubok pedig még ennél is jobban kerestek a focidrukkereken.

A szokásosnál melegebb idő pedig a grillezéshez szükséges élelmiszerek forgalmának emelkedését segítette: húspogácsából 32, fagylaltból 23 százalékkal többet adtak el, mint egy évvel ezelőtt. Mivel nő a koronavírusos esetek száma, 28 százalékkal emelkedett a köhögés elleni cukorkák forgalma is.
Van, ami olcsóbb lett
Fraser McKevitt, a Kantar kutatási vezetője szerint az élelmiszer-infláció a növekedés ellenére visszatért a történelmileg megszokott szintre. Összességében azonban vegyes a kép, nem minden termék ára emelkedett.
A konyharuha például 7, a babkonzerv 5 százalékkal olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, és olcsóbbak lettek a palackos üdítők és a kutyakonzervek is. A britek kihasználják az akciókat is, 15 százalékkal többet fordítanak olcsóbban kínált termékek vásárlására.
Ajánlott videók
