Újabb figyelmeztetés a németektől, hogy már náluk sincs kolbászból a kerítés
Az emelkedő árak nyomást egyrészt gyakorolnak a német munkavállalókra, másrészt bérviták kiéleződésével fenyegetnek – figyelmeztetett az ország egyik legnagyobb szakszervezetének vezetője.

Frank Werneke, az egyik legnagyobb németországi szakszervezet, a Verdi elnöke szerint az árak nyomást gyakorolnak a munkavállalókra és a munkaerőhiány is arra ösztönzi őket, hogy többet követeljenek.
Németországban ugyanis számos sztrájkhullám sújtotta a vasutat, repülőgépipart, böcsödei ellátást és egyéb szolgáltatásokat az elmúlt években. Tavasszal a vasutasok és a reptéri dolgozók egyszerre bénították meg a közlekedést. A német gazdaság teljesítménye eközben meredeken csökkent, Európa beteg emberévé vált. A sztrájkokkal kikényszerített béremeléseket pedig megette az infláció.
A vezető szerint egyre több a bérvita
„Olyan fázisban vagyunk, amikor egyre több a munkaügyi vita. Nem arról van szó, hogy megszűnt az inflációs nyomás. Szükségünk van legalább a stabil reálbérek biztosítására a következő bértárgyalásokon” – magyarázta a Reutersnek, majd hozzátette: kemény tárgyalásokra számít Lufthansával és a repülőtér-üzemeltetőkkel.
A sztrájk lehetősége nélkül a bértárgyalások kollektív koldulásnak számítanának.
Az infláció veszélyezteti a német szövetkezeti üzleti modellt, ami egyesíti a szakszervezetek és a vállalatok érdekeit, a sztrájkokat pedig ezzel minimálisra csökkenti.
Az elmúlt években a munkabeszüntetések egyre gyakoribbá váltak. Ide tartoznak a közelmúltban az elektrotechnikai és a fémiparban dolgozó, több millió embert foglalkoztató munkavállalók sztrájkjai, amelyek olyan vállalatokat sújtottak, mint a Porsche és a BMW.
Ekkor kezdődhet a Volkswagen-dolgozók sztrájkja
Annyira visszaestek az autóeladások, hogy a Volkswagen több gyárat bezárna Németországban. Ezzel akár 15 ezer ember elveszítheti a munkáját. A szakszervezet ezt nem hagyja annyiban, fizetésemelést követel és sztrájkkal fenyeget. A Volkswagen azokat a gyárakat zárná be, ahol a nem túl népszerű személyautókat gyártják.



