BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
autóipari beszállítók Bosch

Rémálom, ami az európai autóipari beszállítóknál zajlik, idén is tízezreket tehetnek utcára

Vészesen lassulnak az eladások, fájnak a többletkapacitások, döcög az elektromos átállás. Az európai autóipari beszállítók az idén is nehéz év elé néznek.

Az európai autóipari beszállítók tavaly az előző évinél több mint kétszer annyi dolgozót bocsátottak el – a helyzet az idén se lesz jobb. 

európai autóipari beszállítók Bosch
Tiltakozó felirat a Bosch elbocsátásai ellen – az európai autóipari beszállítók tízezreket tesznek az utcára / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az Európai Autóipari Beszállítók Szövetségének (Clepa) Financial Times számára készített elemzése kimutatta, hogy 2024-ben több mint 30 ezer munkahely szűnt meg az iparágban, a 2023-as 15 ezer után – 2020 óta összesen 58 ezerrel dolgoznak kevesebben a szektorban. 

Munkahelyek tízezrei szűnnek meg

A francia Michelin gumiabroncsgyártótól kezdve a német Boschig több ezer munkahely leépítését jelentették be az elmúlt évben, mivel az európai gyártók új járműveinek eladásai folyamatosan csökkentek, így a beszállítók kapacitásai kihasználatlanok maradtak. A nagyobb vállalatok munkahelyeket szüntettek meg és gyárakat zártak be, néhány kisebb vállalkozás csődbe ment vagy fizetésképtelenséget jelentett. 

Ha az európai gyártók nem tudnak növekedni, akkor a beszállítók sem 

– kommentálta a helyzetet Alexandre Marian, az AlixPartners tanácsadó cég igazgatója. A Clepa szerint 

az autóalkatrész-beszállítók közvetlenül mintegy 1,7 millió embert foglalkoztatnak az EU-ban.

A kereslet csökkenése a koronavírus-járványt, az ukrajnai háborút és az azt követő inflációt követte. Mindezek rontották az európai iparágak versenyképességét, miközben a kínai riválisok igyekeznek növelni piaci részesedésüket. 

Becsléseink szerint azt a kis növekedést, amelyet az európai piacon elérhetünk, az import, különösen a kínai import növekedése fogja elvenni

– mondta Marc Mortureux, a franciaországi Automotive & Mobility Industry Platform (PFA) iparági szervezet főigazgatója.

Az európai beszállítók ugyan igyekeznek együttműködni az öreg kontinensen összeszerelő üzemeket létesítő kínai autógyárakkal, azonban félő a szükséges alkatrészeket ezek Kínából, illetve más keleti országokból szerzik be – tette hozzá.
Az elektromos járművek viszonylag magas ára és a járművekre vonatkozó támogatások csökkentése – például Németországban – jócskán visszafogta a villanyautók elterjedését, a kereslet messze elmarad a korábban várttól. 

A Clepa szerint 2020 óta a belső égésű motorokhoz kapcsolódó munkahelyek megszűnése messze meghaladja az elektromos autókra való áttérés által teremtett munkahelyek számát. 

Az EV-piac lassulásának jeleként 

  • 2024-ben 4680, az akkumulátoros autók beszállítóival kapcsolatos munkahely szűnt meg, 
  • ami több, mint a 4450 újonnan létrehozott munkahely – állapította meg a Clepa. 

Az európai szabályozás szintén kihívást jelent a hagyományos motorral működő járműveket ellátó alkatrészgyártók számára.

Brüsszel is bekavar

Az Európai Bizottság 2025-től szigorítja az autógyártókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokat, ráadásul Brüsszel azt is tervezi, hogy 2035-re megszünteti az új, belső égésű motorral hajtott autók értékesítését Európában.
Laurent Favre, a francia OPMobility vezérigazgatója így arra számít, hogy az európai üzemanyagtartály-piacon meghatározó részesedéssel rendelkező vállalat piacot veszít. 

Körülbelül tíz üzemanyagtartályokat gyártó gyárunk van Európában. Nyilvánvaló, hogy ez hatással lesz a tevékenységükre 

– mondta.

Favre és más iparági szereplők a szabályozás szigorításának újragondolására szólítottak fel. Annak ellenére, hogy Németország 2023-ban csökkenti az elektromos autók támogatását, Olaf Scholz kancellár a közelmúltban Brüsszelben sürgette, hogy az EU vezessen be ösztönzőket a villanyautókra, továbbá hangsúlyozta, hogy a hagyományos gépjárművek károsanyag-kibocsátására kivetett adók 

nem befolyásolhatják az elektromos járművekre való átállásba beruházó vállalatok pénzügyi likviditását.

Kelet felé nyitnak az európai autóipari beszállítók

Az elektromos autók értékesítése ugyan várhatóan emelkedik a jövőben, a hagyományos autóipari beszállítók így tartósan alacsonyabb növekedési időszakra készülnek, közülük többen hosszú távú létszámcsökkentési terveket jelentettek be. A műszerfalakat, ajtópaneleket és kipufogórendszereket gyártó Forvia februárban közölte, hogy 2028-ig 10 ezer munkahelyet szüntet meg több mint 75 ezer fős európai létszámából. 

Novemberben a Michelin közölte, hogy bezárja két franciaországi gyárát, ahol teherautók és kisteherautók gumiabroncsait gyártják. 

A több mint 1200 alkalmazottat érintő intézkedés oka az ázsiai olcsó verseny miatt kialakult „strukturális túlkapacitás” volt. A beruházók közül sokan Európán túlra tekintenek. Az OPMobility a texasi Austinban létesített egy telephelyet, hogy kiszolgálja a Teslát, továbbá Kínában tervez gyárakat építeni. 

Szeretnénk kitartani régi, hagyományos ügyfeleink mellett, de máshol kell a bővülést keresnünk. Aligha számítunk jelentős növekedésre az európai autóiparban a következő öt évben

– tette hozzá Favre.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.