Németországban 11 havi csúcsra gyorsult az éves infláció tavaly decemberben – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön végleges adatként. Decemberben Németországban a fogyasztói árindex 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Novemberben 2,2 százalék volt az éves infláció. Havi bázison 0,5 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex decemberben a novemberi 0,2 százalékos csökkenést követően.
A Destatis adatai szerint Németországban az energiaárak 1,6 százalékkal estek decemberben az egy évvel korábbihoz képest, miután novemberben nagyobb mértékben, 3,7 százalékkal csökkentek. Az élelmiszerárak gyorsuló ütemben, 2,0 százalékkal emelkedtek éves bázison a novemberi 1,8 százalékos drágulást követően. A szolgáltatások ára novemberben 4,0 százalékkal, decemberben pedig 4,1 százalékkal nőtt.
Az energia- és élelmiszerárak nélküli éves maginfláció a novemberi 3,0 százalék után decemberben 3,1 százalék volt.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex emelkedésének mértéke éves bázison 2,8 százalék volt decemberben ugyanúgy, mint novemberben, havi összevetésben pedig 0,7 százalékos emelkedést regisztráltak a novemberben jegyzett 0,7 százalékos csökkenés után.
A Destatis jelentése szerint 2024-ben az átlagos éves infláció 2,2 százalék, a HICP pedig 2,5 százalék volt Németországban.
Az infláció hazánkban is gyorsult, decemberben a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához viszonyítva átlagosan 4,6 százalékkal nőttek, míg novemberhez képest 0,5 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.