
Kína máris megverte az EU-t, ha a varázsital a zöldenergia
Kína termelő kapacitásain belül a megújuló energia aránya tavaly 57 százalékra ugrott, miután 2023-ban először már elérte az 50 százalékot – írta a Global Times, a kormányzó Kommunista Párt kontrollja alatt álló angol nyelvű lap az állami energiahivatal friss adataira hivatkozva. A zöldenergia felhasználási arányában lekörözték az Európai Uniót, ahol szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a blokk „versenyképességi iránytűjét” bemutatva az energiaberuházások felpörgetésére sürgette a kormányokat.

A kínaival összehasonlítható európai adat nem áll rendelkezésre, de az energiafelhasználási számok összemérhetők, és ezekből kitűnik, hogy Kína nagy előnyre tett szert.
A kínai cikk szerint tavaly 19 százalékkal emelkedett az ország megújulóenergia-termelése, 3,46 billió kilowattórára, ami a generált teljes energiamennyiség 35 százaléka.
Az Európai Unióból 2023-as adat ismert már: 24,5 százalék. Az adatsorokon végigtekintve bizonyos, hogy tavaly nem sikerült a kínai arány közelébe jutni. Az arányszám 2023-ban mindössze egy százalékponttal nőtt, elsősorban a kínálat bővülésének köszönhetően, és kisebb részben, mert valamelyest csökkent a nem megújuló energiafajták fogyasztása.
A továbbhaladásról pedig az Európai Környezetvédelmi Ügynökség két hete szkeptikus véleményt közölt. A 2030-as célja eléréséhez az EU-nak jelentős gyorsításra lenne szüksége, évi átlag 2,5 százalékpontos javulást elérve, ez azonban álomnak tűnik.
A minimum 42,5 százalékos 2030-as cél eléréséhez az EU-nak meg kellene duplázni a megújuló energia elmúlt évtized során tapasztalt üzembe helyezésének rátáját, és mély átalakulásra lenne szükség az európai energiarendszerben
– fogalmaztak.
Megújuló energia Kínában: a naperőművek kapacitása duzzadt a leggyorsabban, a legnagyobbra
Kínában tavaly szinte csak zöldenergia-kapacitásokat helyeztek üzembe, 86 százalékos arányban, és összesen 373 millió kilowatt mennyiségben, ami 23 százalékkal több mint egy évvel korábban. Ebből
- 13,78 millió kilowatt volt a vízenergia
- 79,82 millió kilowatt a szél,
- 278 millió a nap
- és 1,85 millió a biomassza.
A teljes kínai zöldenergia-kapacitás elérte az 1,889 milliárd kilowattot, ez 25 százalékos éves növekedést jelent. Összetétele a következő:
- 436 millió kilowatt víz,
- 521 millió kilowatt szél,
- 887 millió kilowatt nap
- és 46 millió kilowatt biomassza.
A nap- és a szélerőművek által tavaly termelt 1,83 billió kilowattóra energia (27 százalékos éves növekedéssel) meghaladja a teljes lakossági igényt – írta a Global Times.




