Nem lassítanak a MI-kiadásokon az amerikai tech óriások a DeepSeek miatt
Alig pár nappal azután, hogy a kínai mesterségesintelligencia-startup, a DeepSeek felforgatta az MI-piacot, az olyan amerikai tech cégek vezetői, mint a Microsoft vagy a Meta védelmükbe vették a költekezésüket a területen.

A DeepSeek eredményei megkérdőjelezték az Egyesült Államok vezető pozícióját a mesterséges intelligencia területén és kétségbe vonták a fejlesztésekre költött dollármilliárdok hasznosságát is, hiszen a kínai cég az amerikai fejlesztések töredékéért ért el kiváló eredményeket modelljével, az országot sújtó csipkorlátozások ellenére is.
Ezért nem volt kidobott pénz, amit a mesterséges intelligenciára költöttek
Mark Zuckerberg Meta-vezér szerint az óriási beruházások és infrastruktúra stratégiai előnyt jelent majd idővel. Satya Nadella Microsoft-vezér szerint pedig a tőkeberuházásokra azért volt szükség, mert a kapacitások korlátai akadályozták, hogy a technológia lehetőségeit ki tudják használni. Elmondása szerint ahogy az MI hatékonyabb és elérhetőbb lesz, úgy exponenciálisan több kereslet fog jelentkezni – írja a Reuters.
A Microsoft a mostani fiskális évre 80 milliárd dollárt, a Meta 65 milliárd dollárt különített el mesterséges intelligencia beruházásokra.
Ezzel szemben a DeepSeek mindent felforgató modelljéről azt állítja, hogy annak fejlesztése kevesebb mint 6 millió dollárba került. Az amerikai tech cégek vezetői és elemzők szerint azonban ez csak a számítási költségeket jelentheti, a DeepSeek teljes kiadása ennél több lehetett. Azonban számos befektető kezd türelmetlenné válni az óriási kiadások ugyanis nem jártak a bevételek hasonló mértékű növekedésével.



