Az egyik legolvasottabb szerbiai napilap gazdasági melléklete készített egy felmérést, melynek alapján – és más felmérésekre is hivatkozva – megállapították, hogy a korábbi évekkel ellentétben már nem a programozók a legkeresettebbek.
Még mindig ők a legjobban megfizetett alkalmazottak, de a piac valószínűleg betelni látszik, illetve más okokból az olyan szakemberek a keresettek, mint a szobafestő, a villanyszerelő, az építőipari munkás, a kőműves, a fodrász, a szakács és a hivatásos sofőr.
Továbbra is keresettek az egészségügyi technikusok (nővérek) is. A keresettség nem jelenti azt, hogy a pályakezdő fiatalok is érdeklődnének a felsorolt szakmák tanulása iránt. A jó szakemberek közül sokan már korábban külföldön vállaltak munkát, Svájcban, Ausztriában, Németországban vagy Angliában sokkal többet keresnek ugyanis, igaz, a megélhetési költségek is magasabbak. A felmérések szerint ugyanis
továbbra is elsődleges szempont pályaválasztáskor a fiatalok esetében, hogy mennyit lehet keresni.
A fiataloknak a felmérés szerint olyan elvárásai is vannak, hogy a munkahelyen jók legyenek az egymás közötti viszonyok, illetve a rugalmas követelmények is vonzóvá tehetik a munkahelyeket, hiszen ma már elvárás, hogy akár otthonról is dolgozhassanak bizonyos feladatok elvégzésén.
A köztársasági statisztikai hivatal adatai szerint jelenleg
több mint 300 ezer szerb állampolgár dolgozik külföldön. Sokan nem is szerepelnek a statisztikákban, a valós szám ennél csak nagyobb lehet.
Az utóbbi években egyre több vendégmunkás érkezik a helyükre. Az építőhelyeken, éttermekben, a szállodákban, a városi buszokon sofőrként dolgozó külföldiekkel lehet találkozni. A mozgás továbbra is keletről nyugatra figyelhető meg, mint régen.
Sokan jönnek Indiából, Pakisztánból, de Kubából, Törökországból, Nepálból, Kenyából is vannak már munkavállalók.
Számukra is az anyagiak jelenthetik az elsődleges szempontot, hiszen olyan országokból érkeznek, ahol a bérek alacsonyabbak, mint Szerbiában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.