Trump hatalmas Csillagkapu-projektje valójában csak egyvalaki malmára fogja hajtani a vizet
Donald Trump bejelentette az utóbbi idő egyik legnagyobb mesterséges intelligencia beruházását: ez a Stargate, vagy magyarul Csillagkapu, amit a híres sci-fi franchise után neveztek el. A vállalkozás azt tervezi, hogy 100 milliárd dollárt költ a nagy technológiai infrastruktúra-projektekre, és ez az összeg a következő négy évben akár 500 milliárd dollárra is emelkedhet – az ügyet ismerő források viszont ez kizárólag a ChatGPT fejlesztője, az OpenAI számára lesz kifizetődő.

A Csillagkapu két nagy támogatója az OpenAI és a SoftBank, mellettük viszont még ott szerepel Oracle és az Abu Dhabi állami mesterséges intelligencia alapja, az MGX is. Trump kedden a Fehér Házban tartott eseményen méltatta a SoftBank által támogatott kezdeményezést, amelyen részt vett az OpenAI vezetője, Sam Altman és más technológiai vezetők is. A projektet úgy jellemezte, mint „az Amerika potenciáljába vetett bizalom hangos kinyilatkoztatását egy új elnök alatt”.
A látványos bejelentés ellenére a Csillagkapu még nem szerezte meg a szükséges finanszírozást, nem kap kormányzati támogatást, és csak az OpenAI-t fogja kiszolgálni, ha elkészül
– mondták az ügyet ismerő források. „A cél nem az, hogy adatközpont-szolgáltatóvá váljunk a világ számára, hanem az, hogy az OpenAI-t támogassuk” – mondta az egyik forrás. Egy másik, a projekthez közel álló személy szerint a terv messze van a teljes kidolgozottságtól: „még nem találták ki a struktúrát, a finanszírozást, és a szükséges pénzt sem szerezték meg”.
A SoftBank és az OpenAI egyenként több mint 15 milliárd dollárt tervez a projektbe fektetni. A vállalatok azt remélik, hogy meglévő támogatóiktól származó részvények és adósság kombinációjából gyűjtenek tőkét, amelyet a Csillagkapu finanszírozására használnak fel. A tokiói székhelyű SoftBank meglévő alapokat is be fog fektetni a projektbe – állítja az egyik forrás.
Altman több mint egy éve dolgozik azon, hogy növelje az OpenAI hozzáférését az adatokhoz és a számítási kapacitáshoz, amit olyan szűk keresztmetszetnek tart, melyet le kell küzdeni ahhoz, hogy a vállalat elérje célját: egy olyan mesterséges intelligencia létrehozását, amely
- a legtöbb kognitív képességben meghaladja az embereket,
- és kitolja a tudományos kutatás határait.
Ez azt jelenti, hogy az OpenAI túltekint a Microsofttal fennálló kizárólagos kapcsolatán. A csoport, amely 13 milliárd dollárt fektetett be az OpenAI-ba, és jogosult a startup profitorientált leányvállalatának nyereségének majdnem felére, technológiai támogatást nyújt a Csillagkapunak, de tőkét nem.
Közelebb akar kerülni Trumphoz az OpenAI
Altman két éven át beszélgetett a SoftBank elnökével, Masayoshi Sonnal mesterséges intelligencia-projektekről, beleértve egy új MI-eszközt – állítják a tárgyalásokat ismerő források. A SoftBank szintén befektetett az OpenAI-ba egy 6,6 milliárd dolláros tőkebevonási kör során 2023 októberében, amely során a startup értékelése 157 milliárd dollárra emelkedett. A Financial Times szerint a japán csoport további 1,5 milliárd dollárnyi részvényt tervez vásárolni a vállalatban novemberben.
Son és Altman részletes tárgyalásokat kezdtek a Csillagkapuról néhány hónappal korábban
– közölte két, az ügyet közvetlenül ismerő személy.
Bár Altman infrastruktúra-tervei több mint egy éve készülnek, „az, hogy a Fehér Házban jelentik be, nem volt ennyire régóta tervben” – mondta egy, a projekttel kapcsolatban álló személy. „Komoly szándék van ennek megvalósítására, de a részletek még nincsenek kidolgozva. Az emberek szeretnének látványos dolgokat tenni Trump hivatalba lépésének első hetében” – mondta egy másik, a projektben részt vevő személy.


