BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végre egy öröm, szépen felpörgött a régiónk egyik gazdasága

Meglepetést nem okozott, de megerősítést igen: újra rátalált a fonalra a közép-európai régió legnagyobb gazdasága. A lengyel GDP a múlt év negyedik negyedében 3,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ezt bárki elfogadná a régióban.

Közölte negyedik negyedéves belföldiössztermék-adatait Lengyelország, és a GDP-adatok a várakozásoknak megfelelően megerősítik, hogy az Európai Unió keleti szárnyának legnagyobb gazdasága kikecmergett a gödörből. A régió nem minden országa tette még közzé saját számait, annyi azonban már látszik, hogy jelen pillanatban a lengyelek hátát nézik, miközben az egyéb adatok világosan jelzik, hogy az európai gazdaságot továbbra is hideg szelek söprik.

A lengyel GDP szépen növekedett, úgy tűnik kisétáltak a gödörből, bár az európai ipar gyengélkedése rájuk sem maradt hatás nélkül Daily Life In Warsaw
A lengyel GDP szépen növekedett, úgy tűnik, kisétáltak a gödörből, bár az európai ipar gyengélkedése rájuk sem maradt hatástalan / Fotó: NurPhoto via AFP

A lengyel GDP 2024 negyedik negyedévében 1,3 százalékkal bővült, ami frissítő hír a harmadik negyedév riadalma után, amikor 0,1 százalékos mínuszba csúsztak, és még egy mínusz már technikai recessziót jelentett volna. Az év végi gyógyulás 3,2 százalékos éves GDP-növekedésre volt elég: a régió többi nagy gazdasága a már ismert számok és az előrejelzések szerint messze emögött maradt. 

A lengyel adatok közlése szinte egybeesett a román és a magyar decemberi ipari termelési adatok nyilvánosságra kerülésével, és egyik sem volt túl szép, igaz, biztató jelek már mutatkoznak. Hozzáfűzendő, a lengyel ipar sincs jó állapotban – ahogy általában az európai sem –, a GDP magára találását nem ez a szektor hajtotta.

A számok fejtörést okoznak, meglepetést nem: a zloty árfolyama a számok után nem mutatott különösebb irányt, ahogy a forinté sem, bár a dollár némi visszavonulása az euró ellenében erősítheti a későbbiekben a régiós devizákat, ahogy a cseh koronával már meg is tette délelőtt.   

Lengyel GDP: a régió reménye, hogy elöl megy, és nem egyedül

Az elemzői előrejelzések az év egészére optimisták a régiónkról, amely gyorsabban szokott növekedni, mint a nyugati uniós országok. Az év azonban sok szempontból rosszul indult. A hideg tél felhajtotta az amúgy is magas energiaárakat, az unió legnagyobb teljesítményű ipari motorja, a német nem bőg, hanem köhög, miközben Magyarország szomszédai fájdalmas költségvetési megszorításokra kényszerülnek.

Szerencsére, és az uniós pénzek visszatartása ellenére a magyar költségvetési pozíció az egyik legjobb a régióban. A lengyel az egyik legrosszabb, de az uniós szabályok őket nem kényszerítik azonnali megszorításokra, ami hozzájárulhat a lengyel gazdaság folytatódó, viszonylag jó teljesítményének.  Összehasonlításul: miközben a lengyel GDP tavaly 2,9 százalékkal nőtt,

  • az amerikai 2,8 százalékkal (ami összegben természetesen sokkal több, hiszen eleve magasabb a bázis),
  • a kínai mintegy 5 százalékkal, amivel ők elégedetlenek,
  • a német 0,2 százalékkal zsugorodott, miközben az EU átlagát 0,8 százalék körüli növekedésre becsülték.

Mi hajthatta a lengyel GDP növekedését, és miben reménykedünk mi?

A friss adatsor egyelőre csak egy gyorsjelentés a lengyel statisztikai hivataltól, a GUS-tól, nem tartalmaz részleteket a GDP összetevőiről.

Amit tudunk: a lengyel gazdaságot ismerten a dinamikus és nagy belső piac szokta megvédeni a külső sokkoktól. (A lengyelek majdnem annyian vannak, mint a csehek, magyarok és románok együttesen.) 

Mint már említettük, a GDP-jük felpörgését biztosan nem az ipar hajtja, amelynek a termelése decemberben mindössze 0,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, novemberben pedig egyenesen visszaesett, másfél százalékkal. Ez egyébként jobb helyzet, mint a régió többi nagy gazdaságában, ahol repkedtek a csúnya mínuszok az elmúlt hónapokban, követve a vezérhajó Németországot, ott decemberben 3,1 százalékkal zsugorodott az ipari termelés.

A nagy belső piac okán a lengyeleknél a német gazdaság kevésbé „vezérhajó”, mint az erősen exportfüggő cseheknél, szlovákoknál, magyaroknál az ipar tekintetében. Ami a belső fogyasztást illeti, a lengyel kiskereskedelmi forgalom sem volt igazán acélos az év utolsó hónapjaiban, habár valamelyest már emelkedett éves alapon – decemberben 1,2 százalékkal, egy csúf szeptemberi 3 százalékos esés után. Mint általában Európában és a régióban, a lengyel fogyasztói bizalom is gyenge, az emberek nem igazán merik telepakolni a bevásárlókosarat.

Amiben általában erősödést jeleznek az európai és a régiós havi gazdasági adatok, az a szolgáltatás. A múlt év egészét tekintve az árufogyasztás is nagyot javult az előző évhez képest – kommentálták a friss adatokat jegyzetükben az ING elemzői.

Az elkölthető jövedelem növekedése ugyan lassulhat, de az uniós források megújuló beáramlása a beruházásokat pörgetheti fel, így a lengyel gazdaság növekedése idén 3,2 százalékra gyorsulhat – vélik.

Két év szenvedés után próbál feltápászkodni a magyar ipar – most a BYD-től és a BMW-től várjuk a csodát


Az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakán van túl a magyar ipar, amely idén talán szerény növekedésre is képes lehet. A beépülő új kapacitások, mint a BYD és a BMW beruházásai, adhatnak hátszelet a hazai járműgyártásnak, és talán Németország is elindítja azt a támogatási programot, ami garantálná a termelés felfutását.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.