Nehéz helyzetben a NASA – egyre több a holdra szállás körüli aggály
Kiadták a NASA éves biztonsági jelentését, melyet az Aerospace Safety Advisory Panel (ASAP) készített, a dokumentum pedig egyszerre dicséri az amerikai űrügynökséget, és fel is sorol számos aggasztó problémát, melyek többsége az Artemis-programot érinti – ezzel pedig jelentősen megnőtt az esélye annak is, hogy késleltetni kell az új holdra szállást. A jelentés továbbá különös figyelmet fordít a Holdról a Mars felé tartó program biztonsági vonatkozásaira, valamint a Nemzetközi Űrállomás alacsony Föld körüli pályán (LEO) zajló műveleteire.

Egyelőre túl sok a vizsgálandó akadály a NASA előtt
A NASA számára az egyik legnagyobb kockázat az alacsony Föld körüli pályán található kereskedelmi célú űrállomásokra való átállás – mutat rá az ASAP, melyet a NASA egykori űrhajósa, Susan J. Helms altábornagy vezet. Az ASAP szakértői hangsúlyozzák, hogy az átállás számos kockázati tényezőt rejt magában, és ezek egy része nem kizárólag a NASA irányítása alatt áll. A jelentés kitér az űrbeli emberi egészséggel és orvostudománnyal kapcsolatos kérdésekre is, különösen azokra a biztonsági aggályokra, amelyeket a költségvetési megszorítások és bizonytalanságok okoznak.
A jelentés különösen aggasztónak tartja az Artemis-program fejlesztésével, integrációjával és végrehajtásával kapcsolatos kockázatokat.
Az emberi mélyűri kutatás, a Marsra vezető út rendkívül összetett és tele van bizonytalanságokkal: „Az interplanetáris utazások fejlesztésének és a szükséges űrtechnológiák kialakításának egyik kulcsfontosságú lépcsőfoka a Hold biztonságos elérése, és az oda való visszatérés. A Hold egyedülálló lehetőséget nyújt a bolygófelszíni működés tapasztalatainak megszerzésére, valamint egy olyan közeli tesztkörnyezetet biztosít, amely sok tekintetben hasonlít a Mars viszonyaira” – áll a jelentésben. Ugyanakkor a NASA számos kihívással néz szembe:
- költségvetési,
- ipari,
- geopolitikai,
- technikai
- és egészségügyi akadályokkal egyaránt,
miközben az Artemis-programot előre kell mozdítania és fenn kell tartania az Egyesült Államok jelenlétét az alacsony Föld körüli pályán.
Lehet késleltetni kell a holdra szállást
Az ASAP kiemelte, hogy 2024-ben az Orion-program tovább vizsgálta a hőpajzs leválását és anyagveszteségét, amely az Artemis I. küldetés során, 2022. december 11-én következett be a Földre való visszatéréskor. A jelentés szerint a NASA proaktívan dolgozott a probléma fizikai hátterének megértésén és a megfelelő helyreállító intézkedések kidolgozásán, hogy a 2026-os Artemis II. küldetés során már a meglévő hőpajzzsal repülhessenek. Az ASAP ugyanakkor megjegyzi, hogy még nem tekintették át részletesen ennek a munkának a mérnöki vonatkozásait és kockázatelemzéseit, ezért 2025 elején erre külön figyelmet fordítanak.
Az ASAP szerint az 2027-es emberi holdra szállás jelenleg igencsak aggályos, mivel a NASA-nak túlterheltnek tűnik a jelenlegi ütemezés és a technikai készültségi szint alapján.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy túl sok első alkalommal elvégzendő, kritikus teszt és demonstráció zsúfolódik össze egyetlen küldetésbe, ami növeli a kockázatokat. Az Artemis III. további aggályai közé tartozik az is, hogyan juttatják az üzemanyagot alacsony Föld körüli pályára, hogyan töltik újra és tárolják hosszú ideig a kriogént, de a leszállórendszerrel és az Orion űrhajóval kapcsolatban is megfogalmaztak problémákat. Ezeknek a rendszereknek a sikeres tesztelése kulcsfontosságú a biztonságos személyzetes küldetés előtt.
A Boeing Starliner-fiaskója sem jó előjel
A jelentés külön foglalkozik a Boeing Starliner emberes tesztrepülésével is, melyet „egy biztonsági kultúra esettanulmányának” nevez. „A Starliner tesztrepülésén felmerült anomáliák ellenére a NASA továbbra is szilárdan elkötelezett a biztonság mellett. A Challenger és Columbia tragédiáiból levont tanulságok továbbra is befolyásolják az ügynökség biztonsági kultúráját, biztosítva, hogy a kockázatkezelés és a személyzet biztonsága minden döntés középpontjában álljon” – áll a dokumentumban.
A jelentés rámutat arra is, hogy a Starliner hajtóműveivel kapcsolatos problémák mellett újra kellene tervezni az akkumulátorokat, és meg kell erősíteni a leszálló légzsákokat rögzítő panelt.
Az ASAP szintén figyelmeztetést adott ki a SpaceX működésének fokozott tempója miatt is: a Falcon 9 indítások növekvő száma, a Dragon űrhajók nyugati parti indításai és a Starship fejlesztési program mérete mind potenciális kockázati tényezőként szerepelnek. A NASA-nak és a SpaceX-nek meg kell őriznie a Crew Dragon küldetések iránti intenzív biztonsági fókuszt, és nem szabad elkényelmesednie a rutin miatt.
A jelentés legnagyobb kihívásként a NASA költségvetésének bizonytalanságát nevezte meg, melyet az okoz, hogy az Egyesült Államok kongresszusa nem biztosít időben egyértelmű és végleges finanszírozást. „Ez a bizonytalanság jelentős mértékben akadályozza a NASA azon képességét, hogy megfelelően tervezze meg és hajtsa végre a technikailag rendkívül összetett küldetéseket. A költségvetési kiszámíthatatlanság növeli a fejlesztési kockázatokat, hátráltatja az operatív döntéseket, és közvetlen hatással van a biztonságra és a küldetések sikerére” – olvasható a dokumentumban. Az ASAP jelentését Janet Petro, a NASA megbízott adminisztrátora, J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke és a szenátus elnöke, valamint Mike Johnson, a képviselőház elnöke is megkapta.



