BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump és Musk háborút indított az amerikai fogyasztóvédelem ellen

Donald Trump új igazgatót nevezett ki az amerikai Fogyasztóvédelmi Pénzügyi Hivatal élére, aki azonnal meg is üzente a dolgozóknak, hogy hétfőn ne is menjenek be dolgozni, és ne végezzenek semmilyen munkát. A Trump-kormány gyors lépéseket tett az ügynökség semlegesítésére: a hét végén Elon Musk által vezetett Kormányzati Hatékonyságügyi Minisztérium teljes hozzáférést is kapott a CFPB számítógépes rendszereihez.

Az amerikai Fogyasztóvédelmi Pénzügyi Hivatalt (CFPB) vezető megbízott igazgató hétfőn arra utasította az ügynökség teljes személyzetét, hogy ne menjenek be az irodába, és semmilyen munkát ne végezzenek. Russell Vought igazgatót Donald Trump nevezte ki. A döntés – amelyet egy hét végi határozat előzött meg a hivatal washingtoni központjának bezárásáról – gyakorlatilag megbénította az egész országban a fogyasztóvédelmi pénzügyi törvények betartatásáért felelős, közel 2000 fős szövetségi ügynökséget.

Trump és Musk háborút indított az amerikai fogyasztóvédelem ellen
Trump és Musk háborút indított az amerikai fogyasztóvédelem ellen / Fotó: AFP

„A munkavállalók ne jöjjenek be az irodába. Kérem, hogy ne végezzenek semmilyen munkát” – írta a dolgozóknak küldött e-mailben Russell Vought, a CFPB megbízott igazgatója. A lépés tovább fokozta a feszültséget az ügynökségben: Vought pénteken vette át az irányítást, és ismert költségvetési szigoráról, valamint arról, hogy kulcsszerepet játszott a Project 2025 nevű jobboldali politikai program kidolgozásában, mely a CFPB teljes megszüntetését szorgalmazza.

A Trump-kormány gyors lépéseket tett az ügynökség semlegesítésére: a hét végén Elon Musk által vezetett Kormányzati Hatékonyságügyi Minisztérium teljes hozzáférést kapott a CFPB számítógépes rendszereihez, és 

Vought azonnali hatállyal leállította a fogyasztóvédelmi pénzügyi cégek ellenőrzését.

Musk nyíltan kijelentette, hogy meg akarja szüntetni a CFPB-t, mivel az ügynökség szabályozhatná egyik tervezett üzleti vállalkozását, melyet a Visa fizetési óriáscéggel együttműködésben indítana. A helyzet várhatóan tovább éleződik, mivel tüntetésre készülnek a CFPB washingtoni székházánál, amely közel van a Fehér Házhoz – írja a Reuters.

Trump és Musk nem ússza meg per nélkül

Vasárnap a Nemzeti Kincstári Alkalmazottak Szakszervezete – amely a CFPB munkavállalóit is képviseli – szövetségi pert indított azzal érvelve, hogy Vought intézkedései alkotmányellenesek, mivel aláássák a kongresszus jogát, hogy meghatározza és finanszírozza az ügynökség feladatait. A szervezet nem közvetlenül a kongresszustól kap finanszírozást, hanem a Szövetségi Tartalékbanktól (Federal Reserve) kér költségvetési támogatást. 

Vought azonban már közölte, hogy nem kíván újabb forrást kérni az ügynökség számára, amely jelenleg több mint 700 millió dolláros tartalékkal rendelkezik.

Elizabeth Warren, a szenátus banki bizottságának vezető demokrata tagja – aki eredetileg javasolta és elindította a CFPB-t – hétfőn egy videóüzenetben aggodalmát fejezte ki az ügy miatt. Maxine Waters, a képviselőház pénzügyi bizottságának demokrata vezetője szintén aggodalmát fejezte ki, és hétfőn Warren társaságában a CFPB székháza előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol választ követeltek Musk „ügynökség feletti hatalomátvételével” kapcsolatban.

A CFPB megalakulása óta állandó politikai viták tárgya volt. A pénzügyi szektor és a republikánus törvényhozók régóta bírálják az ügynökséget, szerintük túl nagy hatalommal rendelkezik, és nem elszámoltatható. Ezek a kritikák különösen felerősödtek az ügynökség legutóbbi demokrata vezetése, Rohit Chopra igazgatósága alatt, akit azzal vádoltak, hogy túl messzire ment a pénzügyi szektor ellenőrzésében. Az ügynökség támogatói viszont azzal érvelnek, hogy kulcsszerepet játszott a fogyasztóvédelemben, és milliárdokat követelt vissza azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek tisztességtelenül bántak az ügyfeleikkel.

Trump leállította a legikonikusabb amerikai pénzérme gyártását

Az amerikai kormány leállítja az 1 centes (köznyelven penny) érmék előállítását, miután Scott Bessent pénzügyminiszter kiadta az ehhez szükséges utasításokat – derül ki Donald Trump amerikai elnök bejegyzéséből, amely a Truth Social közösségi platformon jelent meg. „Törjük le nagy nemzetünk költségvetésének pazarlását még akkor is, ha a pennyről van szó” – mondta Trump.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.