Donald Trump vámokkal sújtja riválisait és szövetségeseit egyaránt, azonban India elkerülheti a kereskedelmi háborút: Újdelhi egy gyors felülvizsgálat után csökkentette a textilárukra és a motorkerékpárokra vonatkozó illetéket.
Trump többször is arról beszélt, hogy a Harley-Davidson motorok Indiában méltánytalan bánásmódban részesülnek, azonban Narendra Modi indiai miniszterelnök a lépéssel elnyerheti az amerikai elnök jóindulatát. Modi beleegyezett abba is, hogy visszafogad több ezer, papírok nélküli indiai bevándorlót.
A kormányfő egyben biztosította a Fehér Házat, hogy nem áll szándékában elállni az amerikai dollártól. Modi engedményei valószínűleg nem maradnak észrevétlenek Washingtonban. Erre utal, hogy névtelenségüket kérő források a Bloombergnek elárulták: India miniszterelnöke meghívást kapott az Egyesült Államokba, ezzel ő lesz az egyik első külföldi vezető, aki Trump hivatalba lépése óta látogatást tesz.
Az elmúlt években a két ország szorosabbra fűzte partnerségét a védelem, a technológia és a nukleáris együttműködés terén, mivel Washington arra törekszik, hogy India ellensúlyozza Kínát a régióban. Az amerikai cégek egyre több termék gyártását helyezik át az országba, amit a Modi-kormány adókedvezményekkel támogat.
Ugyanakkor Trump többször bírálta Újdelhit a vámok és az exportőrök tevékenységét akadályozó szabályok miatt, ezért a politikus többször jelezte: illetéket fog kivetni az indiai termékekre. Úgy tűnik, India sikeresen kivédte a veszélyt. Modi igyekezte érthető, mivel India legnagyobb kereskedelmi partnere az Egyesült Államok.
A kétoldalú forgalom a 2023. április elsejétől 2024. március 31-ig tartó pénzügyi évben meghaladta a 118 milliárd dollárt, és 32 milliárd dolláros kereskedelmi többletet eredményezett Újdelhi javára. Érdemes megemlíteni, hogy a világ legnépesebb országa Oroszországgal is jó kapcsolatokat ápol, és aktívan kereskedik vele, de ez egyelőre nem zavarja Trumpot, ahogy elődjét, Joe Bident sem.
A kormányok világszerte versenyt futnak, hogy megússzák a kereskedelmi háborút: Dél-Korea és Japán több amerikai élelmiszer és energiahordozó behozatalával oldaná meg a problémát. Don Farrell ausztrál kereskedelmi miniszter amerikai kollégájával szeretne találkozni, hogy tárgyalásos úton előzze meg a vámháborút, ami Ausztrália alumínium- és rézkivitelét fenyegeti.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország felkészült Trump visszatérésére, és egyezséget fog kötni az Egyesült Államokkal. Kanada és Mexikó pedig a határ megerősítését ígérte, ezért az amerikai elnök 30 napra felfüggesztette a 25 százalékos vámok életbe lépését.
Vámháború: hogyan működik, és ki fizeti meg végül?
Az Egyesült Államok megválasztott elnöke, Donald Trump egyszerre kezd kereskedelmi háborút a három legnagyobb kereskedelmi partnere ellen, és megfenyegette Európát is. A vám miatt alapvetően lassulhat a világgazdaság, ugyanakkor fellendülhet az amerikai ipar. Azt nem szabad elfelejteni, hogy Biden is brutális vámokat vetett ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.