A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexe, a LEI (Leading Economic Index) februárban az előző havi értékéhez képest 0,3 százalékkal, 101,1 pontra csökkent a januári 0,2 százalékos havi süllyedést követően. Az index 100 pontos értéke a 2016-os kiinduló szintet jelzi.
A LEI jelenlegi állása egy százalékos csökkentést jelez az idén februárig tartó hat hónapos időszakra, ami jóval kevésbé meredek teljesítménycsökkenés az előző hat hónapos periódusban jegyzett 2,1 százaléknál. A LEI index kiszámításánál figyelembe veszik a részvényárfolyamok alakulását, a fogyasztói bizalom várható változásait, a feldolgozóipar, illetve a szolgáltató szektor teljesítményét
A tapasztalatok szerint a mutató nagy pontossággal jelzi előre a gazdasági ciklusok alakulását.
A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexének februári süllyedéséhez a mutató összetevői közül főként a fogyasztói várakozások romlása, valamint a feldolgozóipar új megrendeléseinek csökkenése járult hozzá. Pozitívum, hogy a LEI hathavi és éves változása továbbra is javuló tendenciát mutatott.
Ugyanakkor tekintettel a jelentős politikai bizonytalanságra, valamint a fogyasztói bizalom és a fogyasztói kiadások év eleje óta tapasztalható számottevő visszaesésére, a Conference Board számításai szerint az amerikai reál GDP növekedése idén nagyjából 2 százalékra mérséklődhet – kommentálta az eredményeket Justyna Zabinska-La Monica, a Conference Board üzleti ciklus mutatóiért felelős vezető közgazdásza.
Az Egyesült Államokban alig változott, 2 ezerrel, 223 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból. Az elemzői konszenzusban 224 ezres adat szerepelt.
A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely segít kiszűrni az ideiglenes, egyszeri hatásokat – 750-nel, 227 ezerre emelkedett. A március 8-án zárult héten a tartósan munkanélküli-segélyt kérők száma az előző heti 1 millió 859 ezer után 1 millió 892 ezer volt, kissé meghaladva az elemzők által várt 1 millió 890 ezret.
Az első alkalommal munkanélküli-segélyt kérők száma történelmileg visszatekintve alacsony szinten áll. Egyes elemzők arra számítanak, hogy a Kormányzati Hatékonysági Osztály (Department of Government Efficiency, DOGE) által elrendelt leépítések
a következő hetekben megjelennek az amerikai munkaerőpiaci adatokban.
Az elemzők kiemelt figyelemmel kísérik az első alkalommal munkanélküli-segélyt kérők számának alakulását, mivel a munkaerőpiac helyzete meghatározó a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntéseiben. Legutóbbi, március 19-én szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul, 4,25-4,5 százalékon hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) tagjai szerdán kiadott friss prognózisukban csökkentették GDP-növekedési előrejelzéseiket, valamint felfelé módosították a munkanélküliségi és az inflációs rátára vonatkozó várakozásaikat. A munkanélküliségi ráta a jelenlegi prognózis szerint 2025-ben 4,4 százalék lehet a decemberben jelzett 4,3 százalék helyett.
Folytatódik a bizonytalanság, az EU is kivárhat a vámokkal
Elképzelhető, hogy az Európai Unió elhalasztja az Egyesült Államok ellen tervezett első vámok bevezetését április közepéig – közölte pénteken Maros Sefcovic kereskedelmi biztos. Ezeket az amerikai alumínium- és acélvámokra válaszul rótta volna ki Brüsszel, és a vámháború további eszkalálódását okoznák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.