Noha az Elon Musk vezette, az amerikai kormányzat hatékonyságának javítását célzó hivatal (Doge) azt hirdeti, hogy már több mint 100 milliárd dollár megtakarítást ért, a hivatalos adatok szerint februárban az állami kiadások 40 milliárd dollárral 603 milliárdos rekordra nőttek.
Az új adat már arra az időszakra vonatkoznak, amikor Musk emberei több kormányzati szervben is megjelentek és elkezdték a Tesla-vezér kormányzatcsökkentési programjának a megvalósítását.
Azonban a kiadások összehasonlítható alapon 7 százalékkal nőttek.
Ennek ellenére Musk többször arról beszélt, hogy a Doge jó úton jár az évi ezermilliárd dolláros megtakarítás felé és véleménye szerint már napi 4 milliárd dollárnyi költségcsökkentési lehetőséget sikerült azonosítani.
A pénzügyminisztérium februári adatai szerint azonban Muskéknak csak pár területen sikerült jelentős megtakarítást elérniük, így az oktatási minisztérium költekezése 6 milliárd dollárral csökkent. Az adatok ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a republikánusok többsége által ellenzett programokon nem lehet elegendő megtakarítást elérni, így az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség, az USAID kiadásainak lefelezése csupán pár száz millió dolláros megtakarítást jelent, ami eltörpül az egészségügyi kiadások 3 százalékos, 5 milliárd dollárt jelentő emelkedése mellett – írja a Financial Times.
Az időseknek jutó társadalombiztosítási kiadások 6 százalékos emelkedése pedig 8 milliárd többletköltséget jelentett. Márpedig a szövetségi kiadások háromnegyedét a társadalombiztosítás, az egészségügyi kiadások, a védelmi és veteránügyi költések és a kamatok jelentik, amelyek egyikéhez sem nyúltak.
Időközben azonban Trump is igyekszik gátat vetni az egyre több kritikát kapó Doge tevékenységének, mondván a további vágásokhoz már nem balta, hanem szike kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.