BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a fél világ rimánkodik Trumpnak, de Amerika most közölte: nem lesz kegyelem – Elon Musk megmentené Európát

Több miniszter is megszólalt a vámokkal kapcsolatban. Donald Trump ragaszkodik az általa szerdán bejelentett vámokhoz.

Nem lesz halasztás az új amerikai vámok bevezetésében, annak ellenére, hogy számos ország jelezte tárgyalási szándékát a kérdésről – jelentette ki Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter vasárnap. A tárcavezető a CBS televízió politikai magazinműsorának a Donald Trump által bejelentett viszonossági vámokkal kapcsolatban elmondta, hogy azok életben maradnak, mert az elnök célja a globális kereskedelem újraalakítása.

Donald Trump
aranyvízum, aranykártya, állampolgárság
Amerikai Egyesült Államok
Donald Trump ragaszkodik a bejelentett vámokhoz / Fotó: Mandel Ngan / AFP

A kereskedelmi miniszter nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte a belföldi termelési bázis visszaépítését az Egyesült Államokban. „Nem gyártunk már gyógyszert ebben az országban, nem gyártunk hajókat, nem rendelkezünk elegendő acéllal és alumíniummal egy háború megvívásához. Félvezetőinket a tengerentúlon gyártják” – érvelt Howard Lutnick. Egyben elismerte, hogy az amerikai munkaerő drágább, de szerinte jobb minőségű is.

Peter Navarro, az elnök kereskedelempolitikai főtanácsadója a Fox News hírtelevízió heti politikai magazinjának adott interjúban a vámok bejelentése nyomán kialakult tőzsdei mélyrepüléssel kapcsolatban nyugalomra intette a részvénytulajdonosokat, valamint gyors, és soha nem látott árfolyam-emelkedést prognosztizált, amelynek az Egyesült Államokon belül termelő vállalatok lesznek a motorjai.

Donald Trump vámjai igazságosak a miniszter szerint

Navarro kifejtette, hogy a Donald Trump által április 2-án bejelentett, új vámokra épülő kereskedelmi modell annak a helyzetnek vet véget, hogy az Egyesült Államokat kereskedelmi partnerei kihasználják.

„A nemzetközi kereskedelmi rendszer intézményesen úgy van kialakítva, hogy minket becsapjon. Rendszerszintű, hogy ránk magasabb vámok érvényesek, ugyanakkor sokkal lényegesebbek a nem vám jellegű csalások” – fogalmazott az elnöki tanácsadó. A vámok melletti, külkereskedelmet nehezítő tényezők között említette az általános forgalmi adót, az árfolyam-manipulációt, az exporttámogatásokat, a dömpingárukat, valamint a különböző, mezőgazdasági termékekre vonatkozó előírásokat. Hangsúlyozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyitott a tárgyalásokra, de ezeknek a nem vám jellegű terhekről is szólniuk kell.

Peter Navarro hozzátette, hogy tavaly az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje 1200 milliárd dollár volt, ami részben a vámoknak, de jórészt a nem vám jellegű előírásoknak tudható be, amelyek kívül tartják más országok piacairól az amerikai termékeket. A hivatalos amerikai kormányzati adatok szerint 2024-ben a kereskedelmi hiány

  • Kínával szemben 295 milliárd dollár,
  • az Európai Unióval 235 milliárd dollár,
  • Vietnámmal 123 milliárd dollár,
  • Tajvannal 73 milliárd dollár,
  • Japánnal 68 milliárd dollár,
  • Dél-Koreával 66 milliárd dollár,
  • Indiával és Thaifölddel pedig egyenként 45 milliárd dollár volt.

Elon Musk javaslatát lesöpörné Navarro

Peter Navarro reagált Elon Musk szavaira, aki teljes vámmentességen alapuló kereskedelmi övezetet javasolt Európa és az Egyesült Államok között. Az elnöki kereskedelmi tanácsadó szavai szerint Elon Musk olyan üzletemberként nyilatkozott, aki autókat gyárt, és védelmezi üzleti érdekeit, ahogy bármely cégtulajdonos tenné. Hozzátette, nem alakult ki törés az adminisztráción belül, és Elon Musk fehér házi munkáját a kormányzati hatékonyság megteremtése érdekében elismeri.

Elon Musk még szombaton, az olaszországi Liga pártkongresszusán videón keresztül tartott beszédében vámmentességet sürgetett Európával, és hozzátette, hogy a kapcsolatok erősítését javasolta Donald Trump elnöknek az európai országokkal.

Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsának igazgatója az ABC televíziónak adott vasárnapi interjúban kijelentette, hogy

már több mint ötven ország fordult tárgyalási szándékkal az amerikai adminisztráció felé. 

Hozzátette, ez annak jele, hogy az érintett államok értik azt, hogy van felelősségük a vámok ügyében.

Scott Bessent pénzügyminiszter a tőzsdei mélyrepüléssel kapcsolatos aggodalmakat igyekezett oszlatni az NBC televíziónak adott interjúban. A korábban befektetési céget vezető kormánytag a 2020 márciusa óta nem látott árfolyamzuhanással kapcsolatban kifejtette, hogy a tőzsdei reakciók kiszámíthatatlanok, és nem lehet előre jelezni, hogy a következő napon és héten milyen irányba indulnak az árfolyamok.

„A piacok élőlények” – fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy ami történik, abból nem következik gazdasági recesszió.

Brooke Rollins mezőgazdasági miniszter a CNN hírtelevízió vasárnapi politikai magazinjában kilátásba helyezte, hogy a vámok által az amerikai agrárvállalkozásokra gyakorolt negatív hatásokat különböző intézkedésekkel ellensúlyozzák, és közölte, hogy az ehhez szükséges jogszabály megalkotása érdekében együttműködik a kongresszussal. A kormánytag a Donald Trump által bejelentett vámokat új amerikai gazdasági tervként jellemezte, amely pozitív kimenetelű lesz már rövid távon is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.