BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Erő sötét oldala még a Minecraftot is lekörözte a mozikban – hatalmas siker a húszéves Star Wars-film

Húsz évvel az eredeti premier után újra mozikba került a Star Wars III. rész – A Sithek bosszúja, és rögtön a bevételi lista élmezőnyében landolt. A jubileumi újrakiadás szinte minden mást maga mögé utasított, még a negyedik hete futó Minecraft-filmet is megelőzte.

Húsz évvel az eredeti premier után ismét meghódítja a mozikat a Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja. A jubileumi újra kiadás rögtön a második helyre ugrott a hétvégi amerikai bevételi listán, 25,2 millió dolláros (8,9 milliárd forint) bevétellel. A Bűnösök című film kivételével minden más produkciót maga mögé szorított – többek közt a már negyedik hete futó Minecraft-filmet is.

Az Erő sötét oldala még a Minecraftot is lekörözte a mozikban – hatalmas siker a húsz éves Star Wars-film
Az Erő sötét oldala még a Minecraftot is lekörözte a mozikban – hatalmas siker a húsz éves Star Wars-film / Fotó: LUCASFILM

A Sith-ek bosszúja mostani újraforgalmazása tehát kifejezetten sikeres: nemcsak a nosztalgiafaktor hajtotta előre, hanem az is, hogy mára a film kultstátuszba emelkedett. Bár a bemutatásakor 2005-ben vegyes kritikákat kapott, azóta a rajongók körében az egyik legkedveltebb Star Wars-epizóddá vált – sokan ezt tartják a legjobb előzmény-filmnek. A Box Office Mojo adatai szerint

az újra kiadás eddigi globális bevétele 42,2 millió dollár (15 milliárd forint).

Az eredeti 2005-ös premierkor a Sith-ek bosszúja globálisan hatalmas sikert aratott: 868,4 millió dollár bevételt termelt (akkoriban az egyik legnagyobb kasszasiker volt). A film gyártási költsége 113 millió dollárra rúgott, így bőven megtérült a befektetés. Ma már a Sith-ek bosszúja számos rangsorban az egyik legtöbbet idézett, legnagyobb hatású Star Wars-epizódként szerepel. A „Hello there” és az „I have the high ground” idézetek szinte önálló életre keltek a popkultúrában, a film drámai és vizuális ereje pedig az újabb generációk számára is meghatározóvá vált.

Ezek a Star Wars-tartalmak érkeznek nemsokára

Elkezdődött a kritikusok és nézők által méltán elismert Andor sorozat második évada, mely nemcsak Cassian Andor történetét viszi tovább, hanem jelentős hatással van a Star Wars-univerzum egészére is.​ Az Andor sorozat új szintre emelte a Star Wars narratíváját, elmélyítve a politikai intrikákat és a karakterek fejlődését.

Az Andor második évadát közvetlenül április 18–20. között Tokióban megrendezett Star Wars Celebration előzte meg, ahol több, eddig csak pletykált projektről rántották le a leplet:

  • Star Wars: Starfighter;
  • Maul: Shadow Lord;
  • Ahsoka (2. évad);
  • Star Wars: Látomások (3. évad);
  • A kilencedik jedi;
  • A mandalóri és Grogu;
  • Star Wars: Új Jedi Rend;
  • Star Wars: A Jedik hajnala.

A bejelentésekről korábbi cikkünkben részletesebben olvashatnak.

A 20 éves Star Wars-film lekörözte a Minecraftot

A Minecraft-film megjelenése után 2-3 hétig uralta nem csak az amerikai, de az európai mozikat is. A kezdő lendület a második hétvégén sem tört meg, a harmadikon viszont már visszacsúszott a második helyre. Ezért is nagy szó, hogy a 20 éves A Sith-ek bosszúja rögtön le is taszította erről a második helyről a hónap, sőt, az év eddig legnépszerűbb filmjét.

A Minecraft-film jelenleg 816,5 millió dolláros (330,8 milliárd forint) globális bevételnél jár.

A Minecraft-film a magyar mozikban olyan népszerű, hogy azt már a kereskedelmi oldalak is megérzik. Az Egy Minecraft film megjelenése óta 17 százalékkal nőttek meg a videójáték-konzolok iránti keresések az Árukeresőn, mivel a gyerekek és felnőttek köreiben is népszerű Minecraft már PlayStation, Xbox és Switch platformon is elérhető, nem meglepő, hogy többen is próbálnak beszerezni egy új konzolt ahhoz, hogy játsszanak vele.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.