Jelentős, egyelőre felmérhetetlen károkat okozott az idei argentin szójatermésben az elmúlt hetek-hónapok viharos időjárása és az esőzések okozta áradás, várhatóan lefelé kell majd módosítani a terméskilátásokat. Súlyos problémáa ez a dél-amerikai országnak, amelynek a szója a legfőbb exportterméke.
Májusban a szokásosnál háromszor-négyszer több eső esett, ezreket kellett kimenekíteni Buenos Aires tartományban az áradások miatt, a szójaföldek egy részét 400 milliméter víz borítja. Az alacsonyabban fekvő területeken nehéz, szinte lehetetlen lesz betakarítani a termést, pedig a viharok előtt éjjel-nappal dolgoztak a földeken, hogy mentsék a menthetőt.
Argentína a világ első számú szójaolaj- és szójaliszt-exportőre, valamint a harmadik számú kukoricaexportőr.
A kevésbé érintett helyeken is lassítja a betakarítást a nedves föld és a sáros utak, a víz miatt ráadásul betegségek is megtámadhatják a növényeket. A Reuters tudósítása szerint veszélyben vannak a régió baromfi- és sertéstelepei is.
Bár a kukorica valamivel jobban bírja a vizet, mint a szója, ekkora mennyiségben azonban már károsíthatja a növény fejlődését. A gazdák azonban a szóját igyekeznek minél hamarabb betakarítani, a kukoricából ezért május elejéig csupán a bevetett terület 31,3 százalékát aratták le.
A legutóbbi esőzések előtt a Buenos Aires-i gabonatőzsde
Mindkét terményt most kellene betakarítani.
„Semmihez sem hasonlítható, amit látunk. Akármerre nézünk, víz borít mindent” – mondta a brit hírügynökségnek az egyik gazda, Martin Vivanco.
Az Agriculture című szaklap szerint Buenos Aires tartományban még 730 ezer hektáron nem takarították be a szóját. A munkálatokat már a La Nina miatt különösen csapadékos február és március is lassította, a betakarított mennyiség már a legújabb esőzések előtt is 15 százalékkal elmaradt a tavalyitól.
Február óta összesen 580 milliméter eső esett, és egyelőre nincs is esély a helyzet javulására, éppen ellenkezőleg,
a következő napokban is újabb csapadékot jeleznek a meteorológusok,
és a prognózis szerint esős lehet a június is. A további csapadékmennyiségtől függ, hogy milyen mértékben kell majd csökkenteni a terméskilátásokat, pedig az országnak égető szüksége lenne a szójaexportból származó devizabevételre.
A lassan haladó betakarítás miatt azonban 11 éve nem tudtak olyan kevés szóját eladni, mint most, május 7-ig csupán az olajnak mindössze a 28,7 százaléka kelt el; a tízéves átlag 36,1 százalék.
A gazdák minden napsütéses másodpercet kihasználnak a munkára a földeken, így a bevetett terület majdnem 65 százalékán sikerült betakarítani a termést. Ez azonban 5 százalékponttal kisebb terület, mint az ötéves átlag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.